Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig korán át kényeztetik; tie maga fölött is keserű ítéletet mondott. Kegyetlen tapasztalás tanította meg erre később. »De hisz a gyermekek még oly fiatalok!« — mondogatják. — »Mit árt, ha egy kevéssé elkényeztetjük? Nincs káros hatása; hisz csak egy­nehány évről van szó!« Oh nem, az egész életről van a szó! — Az örök Igazság nyiltan kimondotta: »Az ifjú az ő útja szerint, midőn megvénül, sem távozik el attól.« (Prov. XXII. 6.) A gyermek élkényeztetésének különféle módja van. Elkényeztetjük szellemét meggondolatlanul túlhajtott dicséretekkel. Elkényeztetjük jellemét, ha mindenben saját akaratára hagyjuk; el­kényeztetjük szívét, ha túlságosan foglalkozunk a gyermekkel, ha imádjuk, istenítjük őt. A gyermekek elkényezíetésének minden módját, azt a szomorú mű­vészetet: tönkretenni az egész élet reményeinek korát két, minden emberi romlottság forrását alkotó szomorú elvre vihetjük vissza, t. i. az elpuhult­ságra és gőgre. El sem képzelhetjük, mi lesz az oly gyermekekből, kiket puha neve­léssel elrontottunk, kiket folytonos hizelkedésekkel elkényeztettünk, kiket mindig érezhető gyöngédséggel vettünk körül, s hajlamaiknak, kívánsá­gaiknak, tekintetüknek, lomhaságuknak s vágyaiknak mindenben engedtünk. Sokszor igazi kis vadállatok. Rendesen olyanoknak látszanak, kiket illedelmes, kedves, kellemes és rokonszenves gyermekeknek szoktak ne­vezni. Nincs oly behízelgő símulékonyság, nincs oly megnyerő alakosko­dás, melynek titkát ne tudnák oly czélból, hogy tőletek óhajuk teljesíté­sét kinyerjék ; ha nem figyelitek meg őket alaposan, elragadóknak talál­játok ; ha azonban hirtelen észreveszitek az ő ravaszságukat és a ti gyöngeségteket, ha ellenállást kísérletek meg, ha tőlük a legkisebb fárad­ságot s a legkönnyebb figyelmet követelitek, úgy csakhamar tudtotokra fogja adni elkedvetlenedésök, haragos és daczos hallgatásuk, sőt durva és heves gorombaságuk, hogy e gyermekek szeretetreméltósága csalódás, hogy alapjukban és igazság szerint a szelídített állatokhoz hasonlóan csak a megszelidítésökre használt csaleszközök iránt fogékonyak s mihelyt kí­vánságuktól valamit megtagadunk, újra vad és rosszakaratú állatok, me­lyek harapnak és karmolnak. De talán túlhajtom a dolgot. — Hát képes-e ez annyira gyöngéd kor oly sokféle gonoszságra? Halljátok, miként gondolkoztak e tárgyról Feneion és Szt. Ágoston ; mindketten a kora gyermekkorról szólnak. »Fi­gyeljétek csak meg, — úgymond Feneion — mint keresik már e korban is a gyermekek azokat, kik hízelegnek nekik, s mint kerülik azokat, kik szigorúan bánnak velők ; mily jól értenek a kiabáláshoz vagy hallgatás-

Next

/
Thumbnails
Contents