Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig jelent mosolyogva üdvözli, s a jövő elé siet, s úgy tetszik, mintha evvel az egész világot magával ragadná. Többször kérdeztem is magamtól: »Miért öröme a gyermek különösen szülőinek ?« Sohasem fáradnak bele látásába, hallásába, megáldásába, erejének, mozgékonyságának és kellemének dicséretébe. A gyermek derült, tiszta homloka, kedves, édes mosolya, tiszta, csillogó tekintete valószínűleg arra figyelmezteti őket, hogy mi öregszünk, halványodunk, s naponkint haldoklunk ; de arra is, hogy nem kellene sem halványodnunk, sem öregednünk, sem meghalnunk és a gyermek szemökben visszfénye és emlékeztetője annak az örök ifjúságnak, mely lényünknek először öröksége volt. Minél tovább gondolkozom — újra elmondom, ha ismétlésbe esem is — annál kevésbbé csodálkozom, hogy az Isten fia földi pályáján a gyermekeket szerelte s megáldásukban örömét lelte. Jézus Krisztus szerette az embereket, s mindenkit megáldott akkor, mikor megáldotta a gyermekeket, kik a nagy emberi családnak reményei. Ki ne ismerné az evangéliumi jeleneteket? Urunk bejárta a városokat és falvakat, jót cselekedve és betegeket gyógyítva. Az anyák kik a nemes szíveket oly igaz érzékkel ismerik föl, utánna tódultak s kicsiny gyermekeiket hozzája vezették kérve rájok áldását. A gyermekek és anyák annyian voltak, hogy az apostolok az alkalmatlankodás miatt zúgolódtak s őket eltávolítani akarták. De az isteni mester magához rendelé őket. »Engedjétek hozzám a kisdedeket, mert ezeké s az ezekhez hasonlóké a mennyek országa.« Ekkor aztán magához vonta a kisdedeket, fejökre tevé kezeit, gyöngéden megáldá, szívére szorítá és ismétlé: »Engedjétek a kisdedeket hozzám jönni, mert övék a mennyek országa.« Ez mindent megmagyarázott. Az örök élet ára meg volt állapítva. Az újraszületés és az új ártatlanság szükségessége ki volt nyilatkoztatva ; s ezentúl az Ég kapui zárva maradtak azok előtt, kik vonakodtak e korhoz leszállani. Ha az Islen fia csak azért jött volna a földre, hogy e szavakat mondja, úgy már ez elegendő lett volna az (3 dicsőségéhez s az emberi nem boldogságához. Ö előtte ki beszélt így? Ki gondolkozott és érzett így? Egy-egy bölcsész elméjéből kisurrant néhány hideg szót leszámítva, a gyermek e földön négyezer éven át a bölcsek megvetésének s a törvényhozók kegyetlen közönyösségének volt tárgya. Az általános romlottság közepette a gyermek volt az Eg legdrágább, egyetlen szerelme, s midőn a Családatya jölt, hogy gyermekeit fölkeresse, midőn a Teremtő magát övéinek kinyilatkoztatni akará, ezt nem büszke, hangzatos szavakkal tevé. Mielőtt magát a világ Urának és Oktatójának mutatá, úgy tetszett neki, 2*