Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1894

fig tol mond a keresztény szeretetről: »Mindent hisz, mindent remél«. Fölkeres minden jót és kedvest, megcsodál minden nagyot és nemest ; a gonoszról még nincs sejtelme, a jót még nem irigyli. Örvend mindennek, ami szerencsés. Szeretitek őt, ő is szeret benneteket; erényeseknek tűntök fel előtte, s ő tisztel titeket. Nagyravágyás, boszúság, kedvetlenség és keserűség nélkül jár el. Nemeslelkű tett elbeszélésénél ver a szíve, csillognak szemei. Szerencsétlenség láttára megindulnak könnyei; nem vár arra, hogy fejtegessék neki, megérti, kitalálja a nyomor szenvedését. Az ő szeme veszi észre legelőbb a lépteit reszketve követő koldust; az ő keze a segítségre legelőbb nyílik meg. Nem csodálkozom, hogy Jézus Krisztus egy napon, midőn tanítványai azon vitatkoztak egymás közt, hogy ki a legnagyobb a menyeknek országában, egy gyermeket hívott magához s azt átölelvén, odaállította a figyelő csoport közepébe, mondván : »Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és nem lesztek mint a kisdedek, nem mentek be a menyeknek országába. (»Máté ; 18.) Látható, hogy én nem a gyermekek és ifjak iránti előszeretetem ábrándjait beszélem el! Mióta Krisztus az ifjúkor barátjakép és tanítójakép lépett fel, melyik az isteni hivatására méltó tanító, ki nem tapasztalta volna, miket az imént elmondtam ? Ki ne figyelte volna gyakran mély meghatottsággal a nemes buzgalmat, a készséges engedelmességet, a bizó nemeslelkűséget, az élénk és erős ösztönöket, s ha eljött az ideje, hogy mily emelkedett gondolkozás, mily lelkesülő csodálkozás ragadta őket egyszerre az igazság és erény felé! Oh, mennyire tévednek azok, kik a gyermekkort és az erényt oly kevésre becsülik ! Oh, e szép és tiszta kor ! E nemes és őszinte kor! Az élet e hősi kora ! Csodálatra méltó kor, ha vallásos nevelés oltja bele az érzéseket, irányítja törekvését, szentesíti buzgóságát, mérsékli szenvedélyeit, javítja hibáit, megelőzi tévedéseit, s szépekké teszi erényeit! Ez a legtisztább gondolatoknak, a legnemesebb érzelmeknek, a leghívebb barátságoknak, a jóra való legrettenthetlenebb bátorságnak s ha kell, a legnagylelkfibb önfeláldozásnak kora ! Ezek azon szerencsés kiváltságok, melyek a gyermek- és ifjúkort a legkilartóbb gondosságra, s a leggyöngédebb szeretetre érdemesítik, s a vallásos nevelő mindig kifejezhetetlen vígaszszal és gyönyörteljes hódolattal fogja szemét a gyermekeken pihentetni vagy emlékeit az első kornak annyira igaz és erőteljes, annyira tiszta és öntudatlan erényeire irányozni. A nevelés gondjainak áldozott életem szép és boldog éveiben szívesen néztem a gondjaimra bízott gyermekeket, szívesen irányítottam rájok szememet; legkedvesebb örömeim egyike volt szabadidejükben játszóterei-