Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1890

17 a sejtekből kiölte az életképességet. Ebben az esetben a sejtek halálát leginkább az okozza, hogy a jégképzödéshez szükséges víz olyan szervektől vonatik el, melyeknek okvetetlenül szükségük van arra, hogy bizonyos fokig vízzel teltek legyenek. A jégképzödés alkalmával a szomszédos szövetek vize vonatik el, minek következtében a sejtek víztartalma legalsó fokra siilyed. A plasma összezsugorodik, a falak is összehúzódnak és elvesztik vízfelszívó képességüket. De tartós hidegben még a jég is párolog és így az is megtörténhetik, hogy a sejtek a meleg beálltával nem is kaphatnak annyi vizet, amennyi az életműködéshez szükséges. Azt láttuk, hogy a megfagyás még nem vonja maga után a növény halálát; de hogy milyen hideg kívántatik ahhoz, hogy a növények elfagyjanak, határozottan nem lehet megállapítani. A növények a belső szervezetükhöz és tenyésző helyükhöz képest, majd kisebb, majd nagyobb hideget és többszöri megfagyást képesek elviselni. A meleg égalji növények hamarabb mennek tönkre, mint a mérsékelt vagy hideg öviek. Általánosan elfogadott nézet az is, hogy a fünemü és nedvben dús növényrészek, fiatal hajtások a hidegtől legtöbbet szenvednek, 0°-kú vagy valamivel alacsonyabb hőmérsék rájuk nézve halált hozó. Az ugorka, bab levelei — 2°-nál, a kanna és georgina — 2°—3°nál, a kukoricza, paradicsom, sarkantyúvirág, riczinus — 4°-nál elfagynak. De e tekintetben a fűnemü növények közt is találkoznak kivételekkel. Így például a kelkáposzta, takácsmácsonya, fülfü — és varjúhaj — (Sedum) félék levelei 10° hideget, a havasi kötörökefélék (Saxifragae) — 20°—25°-nyit is kiállottak. Vannak oly fünemü növények is, melyekre nézve a gyors kiengedés nincs káros hatással. A kelkáposzta, karfiol bujanövésü levélsarjai fagy után a napsugaraknak kitéve sein pusztulnak el. Hasonlókép az ibolya, gyöngyvirág és más kora tavaszi virágok sem érzik meg a hirtelen kiengedés káros hatását. Még feltűnőbb ezen tulajdonság a havasi és sarki növényeknél. Charpentier említi, hogy a (Jhamouny-glecseren ép állapotban havasi lóherét (Trifolium alpinum) talált oly helyen, mely négy éven keresztül jéggel volt borítva. A lóhere gyökere után ítélve legalább 40 éves lehetett, tehát ugyazon a helyen tenyészett már akkor, midőn a glecser elborította. A Véga-expeditio, mely az 1878/9-iki telet Szibéria északi részén, a Pitlekaj partnál töltötte, megfigyelt egy elég magas homokdombon fejlődő kanálfüvet (Cochlearia fenestralis). Ez már 1878 nyarán virágzani kezdett és részben gyümölcsöt is hozott. A szár tél kezdetével éretlen gyümölcsökkel, fejletlen virágokkal, bimbókkal és zöld levelekkel volt megrakva. Mindenki azt várta, hogy a nedvben dús és gyengéd szerkezetű növényrészek a hosszú tél és a tartós kemény hideg következtében tönkremennek. 1879 nyarán a növény, melynek hömérséke a télen legalább — 30°-ra szállott és minden ízében megfagyott, tovább folytatta fejlődését ott, lud a tél kezdetén 2