Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1890

10 a széntartalmú vegyületeket és ezen bomlásnak eredménye a test melege. A lélekzés nem tévesztendő össze az assimilátióval; mert míg ez oxygénjétöl fosztja meg a vegyületeket, addig a lélekzés oxygent juttat azokhoz ; az assimilatió gyarapítja a széntartalmú és tápláló vegyületeket, a lélekzés csökkenti azokat; az assimilatió meleget köt meg, a lélekzés fölszabadítja azt. Minél több assimilált anyag halmozódik össze, annál nagyobb meleg fejlődhetik ki a lélekzés alkalmával; tapasztalhatjuk ezt a csírázó magvaknál és a virágok megtermékenyítésénél, mely alkalommal az illető szervek hömérséke tetemesen emelkedik. A növény igen alacsony hőmérséknél, már a 0°-nál lélekzik; de észlelhető e működés még a 0° alatt is mindaddig, míg a hideg következtében tönkre nem megy a növény, mint ezt csírázó magvakon, fejlődő rügyeken és a fenyvek levelein tapasztalták. Amint tehát a hótömeg hömérséke a tavaszi napsugár hatása következtében emelkedik, a Soldanellákban is megindul a lélekzés, mely annyi meleget fejleszt, hogy ez a környezetben fölolvasztja a havat oly területen, a minőre szüksége van, hogy fejlődhessék. így a növény szára, melynek meggörbült végén függ a bimbó, jégveremben van, ennek tetejét jégkupola boltozza be. De a mint a szár növekedik és így a bimbó emelkedik, a jég folyvást olvad fölötte, végre kibúvik hideg börtönéből és a lilaszínü harangocska ott himbálódzik a jég fölött a napsugárban, a szabad levegőben. Mind a növekedéshez, mind pedig - a melegfejlesztéshez bőanyagot szolgáltatnak a kis húsos levelek, melyekben az előző nyár folyamán sok szerves vegyületet gyűjtött össze a növény. Amint kifejlődött a szár és rajta a virág, a levelek elfonnyadnak, mi elég világosan bizonyítja, hogy anyaguk életműködés közben felhasználtatott. Azonban több tudós kétségbe vonja azt, hogy a Soldanellák és más havasi növények növekedését azon meleg segítené elő, mely a lélekzés alkalmával képződik. Szerintük ez a meleg a hó vagy jégtömeg megolvasztására használtatik föl, míg a növekedést tisztán a környezet hömérséke mozdítja elő. Frank erre vonatkozólag fölhozza azt a megfigyelést, melyet a svéd sarki expeditió 1872—1873 telén a Spitzbergáknál a tenger téli moszattenyészetét illetőleg tett. Azt tapasztalták, hogy a moszatok a tengernek állandó 0°-kú hömérséke mellett rendesen fejlődtek és szaporodtak. Az alföldi növényeknél, mint pl. a borsónál + 5°, a fehér Lupinusnál és a búzánál 6°, a kukoriczánál 7-7° a növekedés kezdő pontjai; a meleg vidéki növényeknél pedig + 10»—15° közt van a kezdő pont. A növekedésre nézve kedvező pontnak azon hőfokot tekintik, melynél meghatározott idő alatt a gyökérnek vagy szárnak hosszabbodása legnagyobb. így megállapították, hogy a kukuriczánál + 336, a búzánál és árpánál 304, a futóbabnál 28°, a fehér Lupinusnál Ü9"8° mellett fej-