Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1889

4 Ez csak egyoldalú érvelés. Mert míg a közönség — melynek ritkán nyílik alkalma a disciplinák viszonylagos értékének megbirálására — a kérdést csak egy-egy oldalról megvilágító röpiratokból ismeri, a pro- és contraérveket értékeik szerint szembeállítva nem látja: addig az ö rokon-, vagy ellenszenvére, mint argumentumra hivatkozni, nemcsak hogy nem tanácsos, de a kérdés tisztázásának egyenesen ártalmára van. Nem akarok előre állást foglalni. Közlöm az adatokat lehető tárgyilagossággal, nem hallgatván el egyik tábornak sem nyomós argumentumait, nem hunyván szemet egyik pártnak gyöngeségei előtt sem. Csakhogy egy gymnasiumi tanárnak lehet-e annyi hitelt előlegezni, hogy consequentiái iránt — kivált ilyen kérdésben — az olvasó előre tartózkodó ne legyen : ezen tanulmány átolvasása után fogja a részrehajlatlan elmélkedő eldönteni. *** Jelszóvá lett nálunk is a görög nyelv eltörlése, mint szükségtelen, impracticus tárgyé, mely csak egyedül van útjában a létesítendő egységes középiskolának. A felsőbb helyről kiadott jelszó a nagy közönségnek régen táplált ellenszenvétől erősödve, a társadalomnak szinte meggyőződésévé lett. Teljes erővel ragad magával mindenkit az anti-classicus áramlat. Mindnyájan érezzük ennek az áramlatnak hatalmas, sodró erejét, lehetetlen tagadnunk jogosultságát. A felvilágosodás-, a practicus találmányok- és az általános népjogoknak büszkén emlegetett századában élünk. Kezdjük csekélyleni az előző századok hagyományait. A szabad vizsgálódás és fölvilágosultság modern gyermekei lévén, szégyenkezünk az ó-kornak classicus egyszerűségű észjárásán okulni. A villany, gőz, a távbeszélés, a fény- és színképelemzés physicai bizonyosságú csodái mellett észre sem veszszük az ó-világnak évezredekre szóló alkotásait, az emberi szellemnek irott müvekben, korunkig eljutott s bennünket már alig lelkesítő eszményeit. Az egyenlőség és szabadság uralkodó princípiumainak százada kiáltó ellentétben áll a régi világnak rabszolgatartó, emberi jogokat nem respectáló századaival. Nem csoda tehát, hogy minden kötelék szakadni készül, mely még az antik világ emlékeihez fűz ; épen nem bámulni való, ha a nagy multak nagy szellemű alkotásai iránt az érdeklődés inkább csak történeti értékű. Az élet kényszerítő szükségeivel szemben az utilitarismus, a hasznosság elve dönti el az eszmék sorsát is. Nem az emeli fölül az egyént a társadalom nivelláló törekvésein, mennyi ismeretanyagot, mennyi lelke-