Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1887

23 sadalomban az emberek közt megfordul, minő hatással vannak rá az élet viszonyai, minő érzelmeket kelesztenek benne. Itt először is Homérosznak linóm illemérzéke ötlik szemeinkbe. Napjainkban, midőn az erkölcstelen és frivol iratok egész tengerével árasztják ol az irodalmat annyira, hogy ifjúságunkat a legnagyobb elővigyázat mellett som vagyunk képesek ellenőrizni ; midőn azt látjuk, hogy magokat intelligens egyéneknek tartó emberek mentik fel magokat azon illemkorlátok alól, molylyel magoknak és a haza becsületének tartoznának, — jól esik az öreg Homéroszhoz fordulni és tanulni tőle finomságot, gyengédséget és illemet abból a korból, a melynek a naivsága még többet engedhetett meg magának, mint a mai ! A költő Eurükleiát, Odüsszeusz- és Telemakhosznak közös és „liíi érzelmű" dajkáját, mindjárt az Od. első énekében mutatja be, s elmondja, hogy még ifjúsága virágjában vásárolta húsz ökörért Laertész. S itt nem frivol megjegyzéseket tesz rá, mint nem egy modern írónál találjuk, hanem kiemeli, hogy ép úgy bocsülte meg lakában, mint a feleségét; soha sem ejtett foltot becsületén és ol is kerülte a neje féltékenységét. (430. v.) Mennyi szemérem érzettel írja le Odüsszeusz- és Nauszikáanak első találkozását, midőn amaz ruhájától megfosztva előbújik a bokrok közöl (O. VI. 127.) és csak távolról szólítja meg nyájas szavakkal, nem meri térdeit könyörögve átkarolni, hogy meg ne haragudjék. (U. o. 145.) Nauszikáa nem engedi meg, hogy Odüsszeusz vele együtt menjen be a városba, mert maga is megharagudnék arra: „Aki szerelmes atyja vagy anyjának hire nélkül Férfiúval szót vált, mielőtt nászünnepe megvolt." (U. o. 287.) 8 midőn a királyné leányát megdorgálja, hogy miért hagyta magára az idegent, oz maga menti ki, hogy ő nem akart vele menni, mert „féltem és szégyoltem magamat, hogy ha meglátsz, meg ne haragudjál, mi ugyanis emberek gyanakodók vagyunk a földön." (0. VII. 303.) Demodokosz dalnok ama énekében is, melyet Árész és Afrodité szerelmi kalandjáról zeng, o szavakat olvassuk (0. VIII. 324.) : „De az istennők szeméremből egyenkint otthon maradtak." Mint botránkozik meg Homérosz a kérőknek illotlen magaviseletén, azt már fentebb hallottuk. Mikor pedig Odüsszousztól neje kérdezi, hogy végre mondja meg kicsoda, valóságos etiquette szabályt mond el neki: ne kérdezze ozt tőle, mert csak fájdalmakat ébreszt szívében és különben * „Sem lehet ildomos úgy mások házában epedve Ülni, s kivált nekem keseregni derüre-borúra : Mert ha magad nem is, egy szobalány bosszúra fakadtan Azt mondhatja, mi kép bor ríkat nálatok engem." (O. XIX. 118.) Ennyire tigyolmes Homérosz és van tekintettel a társadalom azon törvényei iránt, melyekot az illem szab elő ! Az eddigiekben már láttuk, hogy Homérosz mint adja egyéni érzel-