Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1887

22 Odüsszeuszt hiába vendégeli Alkinoosz, hasztalan énekel Demodokosz dalnok, a víg lakoma nem tudja feledtetni hazáját, nem képes csillapítani honvágyát, hanem „sokszor fordítá fejét a fénylő nap felé sóvárogva, hogy lealkonyodjék, mert már hazatérni óhajtott." (0. XIII. 29.) S míg csak Odüsszeusz bolyongása véget nem ér, míg csak Itthaké földén ki nem köt, meg-megujul a kedves hazai föld emlegetése. (V. 204X. 49. 562. XI. 455. XIII. 219. 251. XIV. 333.) íme így nyilatkozik Homérosz hazafisága a lelkes bátorságban, a haza földének szeretetében és a megindító honvágyban! Az ókori társadalom egyik legszebb ékességének: a vendégszeretetnek is gyönyörű példáit találjuk eposzainkban és a kifejezéseiből következtethetjük, hogy dalnokunk maga is vendégszerető volt és viszont szívesen vette, ha vendégül jól fogadták; azért mondja Nauszikáa (O. VI. 207.) „Zousztól vannak az összes vendégek, s a kis adomány is kedves nekik." Ugyanígy nyilatkozik Eumaiosz kondás is (O. XIV. 57.) Az Iliászban egyik elesett harcz'osának, Akszülosznak érdeméül szintén azt hozza fel, hogy „kodves vala az emberek előtt, mert mindenkit vendégszeretölog fogadott az országút mellett lévő lakában." (I. VI. 14.) S ki nem ismori ugyancsak a VI. éneknek azt a szép epizódját, midőn Üiomcdész és Glaukosz a harcz hevében találkoznak ; már-már egymásra rohannak, midőn kölcsönösen megtudják, hogy már őseik vendégbarátok voltak: „így Argosz közepén gazdád vagyok ősi lakomban, Mint te nekem LUkiában vagy, haliogy arra vetődöm. Hagyjuk azért egymást dárdával az ütközetekben !" (224.; Es a kibékülés jeléül még fegyvereiket is kicserélik. így szövi be Homérosz müveit lelkének humánus érzelmeit még a csatamezők vértszomjazó daliáiba, így oszlatja el szemeink elöl annak vértől párolgó mezejét, s elénkbe áll újra meg újra az ő páratlan ombories szive ! Telemakhosz is mily udvariasan szólítja meg az idegen alakjában megérkező Páliászt: „Üdvözlégy, vendég! Szívesen fogadunk téged." (0. I. 123.) és ismét: „Kedves vendég! Vájjon fogsz-e rám haragudni a mondandók miatt" (u. o. 158.) és mily szívesen látja ol ajándékkal (u. o. 311.); „Némi ajándékot vígy tőlem eviezke hajódra, Szép és értékest : mit nyájas zálogul iktass Kincstárodba, minőt vendégnek ajánlani törvény." Ugyancsak idecsatolhatjuk Menelaosz boszédjét Telcmakhoszhoz (0. IV. 169—182.), melyben annak ad kifejezést, mennyiro szívesen fogadta volna édes atyját, sőt rávette volna, hogy lakását Itthakéból hozzá tegye át, és együtt éltek volna a legnagyobb boldogságban, míg csak a halál el nem választja őket ! Tekintsük ezekután Homéroszt úgy, amint künn a világban, a tár-