Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1884

A zene az ethnographiában. A dal és zene mindeddig kevés figyelemben részesült az ethnographiában. Még oly kiváló ethnographus, mint Peschel Oszkár is, majdnem teljesen mellőzi a népek zenei tehetségeinek ethnographiai méltatását. A közkézen forgó néprajzi művekben igen sokat olvashatunk a rasszok anthropológiai jeleiről, nyelvi osztályozásukról, társadalmi szokásaikról, technikai ügyességükről, a mennyiben az czifrálkodásban (hajdiszités, tatuozás, stb.), ruházkodásban, védőeszközeik és lakásaik előállításában nyilvánul, — de zenei törekvéseikről vajmi keveset! . . . Néha egy odavetett általános jellegű megjegyzés az egész, melyből Ítéletet kell alkotnunk valamely nép vagy rassz zenei ismeretéről, legtöbb esetben még ily entreiilet-es adattöredékeknek is hijjával kell lennünk! . . . Pedig a népek aesthetikai hajlamainak zenei nyilvánulása nézetünk szerint csak oly fontos az ethnographiában, mint minden más adat, mely a fajok és népegyediségek lelki sajátosságaira világot vethet! Ha a modern ethnológiának célja ellesni a törvényeket és módokat, melyek szerint a lélek totalitása a föld különböző népegyediségeiben nyilatkozik: l) ugy e megismerés soha sem lehet teljes és való, a totalitásnak megfelelő, ha a tudomány a népeknek csak phyzikai és intellectualis oldalaival foglalkozik, a kedélyi részt pedig figyelmen kivül hagyja. Érzelmi világunknak leghűbb kifejezője a zene. Természeténél fogva a legideálisabb, a legszabadabb. A költőt a szók szabott értelme és a nyelv törvényszerűsége korlátolják, a kimondott szó tudvalevően soha sem fedi teljesen a fogalom egész körét, 2) mig ellenben a zene ') Bastian: Die Seele u. i. Erscheinungen i. d. Ethnographie VI. 1. a) Renan: De l'origine du langage, 4. kiad. 8., 14., 89. 1. 1*