Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1884

— 4 — még oly érzelmek kifejezésére is alkalmas, melyekre nincs alkalmas szavunk. Szerfölött érdekes tehát a népek lelki hangulatának megítélésére, mily hangok és hangnemek iránt fogékony valamely nép, mily formákba csoportosítja azokat, hogy érzelmeit azok által tolmácsolja, mily dal-motivumokat talál ki, továbbá mily zenei hangszereket eszel ki zenei szükségletének legtökéletesebb, Ízlésének leginkább megfelelő Éielégitésére, — szóval, adott viszonyai között hogyan törekszik a zenei szépre ? E kérdésekre kimerítő választ ma még nem lehet adni, mert hiányoznak oly szakszerű előmunkálatok, minőkkel például az anthropológia az ember-rasszok koponyáiról vagy hajalkotásáról bir. Az utazók legtöbbje zeneileg nem képzett. A behatások sokasága alatt mellékesnek tekintik a zenei nyilvánulásokat; oly tudományos expeditiók pedig, minők az osztrák „Novarra" vagy Petermann sarki utazása volt, hol minden megfigyelési körre külön specialista volt alkalmazva, a ritkaságok közé tartoznak. Igen jól jegyzi meg Peschel, l) hogy valamely utazás tudományos értéke az utazó tud. mértékétől függ. Mentől többoldalú, annál eredményesebb utja. Csupán dr. Holub Emil és Serpa Pinto délafrikai utazásaira kell gondolnunk. Az előbbi monarchiánkbeli orvos, az utóbbi portugál katonatiszt. Az előbbinek anthropológiai, ethnogr. és egyéb megfigyeléseit mindenütt nagyra becsülik, mig a katonatiszt eddigi publicatioinak a szakközönség nem nagy hasznát látta. Mennyivel inkább igaz Peschel mondása a zenei megfigyeléseknél! Az utazóknak első sorban alaposan képzett zenészeknek kellene lenniök, hogy tudósításaikat komolyan számba vehessük. Határozott zenei czélból kellene utazniok, mint azt pl. Baker tette, ki az északamerikai indiánok között egyedül dalaik és zenéjük kedvéért időzött. Ily speciális kutatások azonban ritkák. Az utazók zenei tájékozatlanságának és elhamarkodott megfigyeléseiknek lehet talán tulajdonítani, hogy az ethnographiába kellemetlen hibák csúsztak be, s- oly állitások is találhattak egyideig hitelt, mint: hogy némely félvad törzseknek absolute semmi zenei érzékük nincsen, hogy a zene csak kiváló rasszok sajátja. Ez állitás értékével tisztába kell jönnünk, mielőtt a zenének ethnographiai nyilvánulásairól bővebben szólnánk, mert a nézet megtámadja az emberrasszok psychikai egységét és kétségbe vonja a zenei hajlamok általánosságát. Nott, Hiddon, St. Hilaire, Gobineau, stb. után Lubock ábrándozott ily félvad törzsekről, melyek a Rousseau-féle ideális tudatlanságban, semmiféle vágytól nem zaklatva, tengetik életöket. Mióta ') Peschel Osl-ar: Geschichte der Erdkunde. 490 1.