Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1882

érzelemigazságot meg kell külömböztetnünk az elméleti igazságtól. És épen ez a hiánya a hegeli iskolához tartozó oly jeles szépészeknek is, minők Vischer, Weisse és Ruge, kik külömben nagy érdemeket szereztek maguknak a széptan körűi. Ezen három férfiú müveiben igen sok szép eszme van lerakva, melyekből sokat lehet tanulni; de sajnálattal kell kijelentenem, hogy a szép lényegének tökéletes meghatározása egyiknek sem sikerűit. Ki kell itt emelnem Vischernek „Aesthetik, oder Wissenschaft des Schönen" czimü 1848-ban megjelent 4 vaskos kötetü munkáját, mely észrevételeinek finomsága és a szép egyes mozzanatainak teljes kidolgozása által a maradandó becsű könyvek közé tartozik. Vischer szépnek mondja a határozottan megjelent eszmét, tehát oly külső érzékit, mely a szellem által átképeztetik, hogy az eszmét tisztán kifejezze. A föntebb említett idealistáktól eltérő uton haladt Herbart, a ki egyedül próbálta tovább fejleszteni Kant elméletét, de reális alapon. Ő t. i. az eszmék csillogó tanát elveti és a valóban (real) keresi a szépet. Szerinte minden látszatnak valódiság felel meg. Valamint a füst utal a tűzre, úgy a mi képzeteink utalnak bennünket a valóra. A sokféleségben jelentkező való magában véve egyszerű és változatlan ; csak a tárgyak egymáshoz való viszonya változik. Ezen viszonyok, mint külformák, képezik szerinte a szépet. A mit közönségesen szépnek, kellemesnek, fenségesnek, nagyszerűnek, sat. szoktunk mondani, az szerinte nem tartozik a széptan birodalmába, hanem csupán fellelkesülés. Herbart széptanában mindenesetre nagyfontosságú ezen szépségi formáknak kitüntetése, melyekre Zimmermann, igen jeles német tudós és bölcsész is nagy súlyt fektet. A reális irány követőihez tartoznak : Carriére Móricz, Kirchmann és Horvitz. Ez utóbbi azt mondja, hogy a szép nem valami elvont fogalom (eszme), nem valami külön tulajdonsága a tárgyaknak, se nem valami önleges sajátság vagy puszta alakviszony, hanem : a szép maga a tárgy, azaz : a dolgok lényege, az azokban uralkodó törvény; szóval : a szép lényege annyi, mint a dolgok lényege. Alanyilag a szép annyi, mint a dolgok lényege. Leibnitz az ő hires Pneumatikájában (lélektan) szépnek nevezi azon tökélyt, melynek megismerése, minden egyéb tekintet nélkül, gyönyört szerez az emberi szellemnek. Foglalkoztak még a szép eszméjének fejtegetésével a németeknél : Schoppenhauer, Rosenkranz és mások. Nemcsak a görög és német aesthetikusok és bölcsészek foglalkoztak a szép elemzésével, hanem, a francziák és angolok is. A franczia aesthetikusok közül : Dubos és Batteux az aristotelesi (érzelem) tisztítási tant és a természet-utánzás tanát akarták