Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1882

— i8 — felelő viszonya; így tehát Kant nézete szerint: i. szép az, ami érdek nélkül tetszik (minőség); 2. ami általában tetszik (mennyiség); 3. ami határozott czél nélkül a czélszerüség formájában tetszik (viszony) ; 4. ami szükségképen tetszik (módozat). Ezen meghatározások azon sajnos következtetésre vezették a nagy gondolkodót, hogy ott, hol a tetsző ítélet nélkülözi a czélképzetet, mint példáúl az emberek és állatok szépségénél, valamint minden szellemi és erkölcsi szépségnél, nem létezik szabad szépség, hanem csak lappangó szépség; ami arra megy ki, hogy az igazi szépség birodalma csak a virágokra szorítkozik, mivel azok semmit sem fejeznek ki. Kant széptanának tehát fő jellemvonása az önlegesség, az egyéni tetszés, miből következőleg a lélek a természet nyers hatalma ellenében, melyet ő legyőzhetetlen hatalomnak tüntet fel, szabadnak érzi magát és e győzelmében gyönyörködik. Már pedig hogyan lehet azt hinni, hogy példáúl a mérhetetlen világtenger vagy a hófödte Alpesek nagyszerű képe, vagy a Niagara esése mellett csak önmagunkat érezzük fenségeseknek, csak önmagunkat bámuljuk? holott a tény inkább az, hogy az isteni hatalom ily nagyszerüleg szóló bizonyságai előtt a mi saját énünket nagyon is parányinak, törpének érezzük ! Schiller, Kantnak jeles követője, az ösztön és ész kibékülésében keresi a szépet: beszél játék-ösztönről, alak-ösztönről, anyag-ösztönről, sat.; nagy súlyt fektet az erkölcsös cselekvésre. Ezen elmélet ellen majdnem szenvedélyesen kelt ki Herder. Szerinte a szép érzelme a jólétben fekszik. Ha jólétnek örvendünk, akkor jól érezzük magunkat; ez a jó érzés támad lelkünkben akkor is, midőn remek müdarabokat szemlélünk. A legújabb német bölcsészek közül: Fichte — Kant és Schiller nyomán — úgy határozza meg a szépet, mint a lelki tehetségek összhangját; elválasztja ugyanaz igaztól és az erkölcsitől, de azért mégis az utóbbira tér vissza. Schelling, ki bölcsészete központjává a művészetet teszi, a szép eszméjéről egészen Plátó nézetét vallja ; mert szerinte a szép annyi, mint tiszta fogalom, a természetben valóban létező. Hegel, az eszmeelviség nagy királya és Kantnak ellenlábasa, a tárgyakból kiindulva tér vissza az énhez. Nem akarom Hegel gondolatilag szép, de igen nehéz és igen gyakran zavart dialectikai tételeinek fejtegetése által jelen tanulmányomat hosszúra nyújtani; itt csak a szépre vonatkozó nézeteit említem fel. Hegel szerint szép az eszmény, azaz: a határozott alakban megjelenő eszme. De az eszme előtte nem más, mint a fogalom, a fogalom valódisága és e kettőnek egysége. Azért nála a szépség és igazság az eszmére vonatkozólag egyet jelent; pedig a szépészeti