Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1879
— 6 — pedig (h) úgyszólván csak a fölszólító módban kerül elő némely igékben: őrizjh, irgalmazjh, akarjh sat. Fölmutatja azt végre ezen szó is : viszlia (= vissza) minden egyes esetben, csakhogy itt inkább kettőztetést pótol. II. Szóviszonyítás. E néven azon főbb változásokat értjük, melyeket a fogalmakon azoknak egymásra liatása szükségképen okoz a beszédben. A magyar nyelv alakváltozásai vagyis viszonyai kifejezésére mindig ragokat vesz föl, és pedig a névszó névragokat, az igeszó igeragokat. E szerint a ragozás két részre oszlik ; külön tárgyaljuk a névszók és külön az igék ragozását. Aj Névragozás. A névragozásban csak azon alakokat fogjuk fölsorolni, melyek a névszóknak mondatbeli viszonyait fejezik ki. A többes szám és birtokos szó képzésénél, valamint a melléknevek fokozásánál az alakkal együtt már á jelentés is változik, miért is ezek a szóképzésnél fognak előkerülni. A Bécsi Codex névragozását illetőleg a következők vonják magukra figyelmünket: 1. A névelő az egész Bécsi Codexen keresztül úgy használ tátik, mint manap használjuk, a határozatlan (egy) névelővel együtt; pl. Egy birónak napiban 1. Mennyel az edényekhez 3. Több helyen, különösen a második és harmadik kéz Írásában mássalhangzós szók előtt a „2" kihagyását hiányjel pótolja. Olykor pedig pótló mássalhangzó-nyújtás állván be, a következő szóval egybeolvad; igy: annapon; annépnek minden maradéka. 170. 12. Használata különben igen mérsékelt; névmások és személyragos nevek előtt majd sohasem áll; pl. miért en házam puszta. Főnév előtt is csak ritkán kerül elő; pl. ha ember vend szentelt hust. 171. 13. -— De ha valamely tárgyra egyenesen rámutat, akkor mindig kitétetik; pl. Ordek fenyefa, mert a Cedros leesett. 184. 12. 2. Ha magukat a főneveket tekintjük, azt találjuk : . a) Hogy a személyragok úgy függednek az alapszóhoz többnyire, mint manapság; mégis eltérést mutat az egyesszámu 3-ik személy, hol az ö ritkább hangzata mellett is előfordul; így: szőlőjö 177. 10., keménységű 52., teremtejö 52. 23., örömö 63. 34. — Azonban meg áll e Codexben: ö szellete 81. 20., vége 112., bősége 110. 16. sat. Első tekintetre azt hinnők, hogy talán az ü és ö, valamint az e és ö szabályszeresen váltják föl egymást, de az utóbbi példák az ellenkezőről győznek meg bennünket. b) Az egybirtokú 3-ik személy z'-vel is használatos, mint: örökségnek napitól fogván (napjától helyett, 146. 2.), Carmelosnak közepiben 149. 14. sat. Sajátságos egyezést mutat e tekintetben Codexünk a dunántúli nyelvjárással *, hol szintén különösen az ormánysági, göcseji s őrségi tájszólásokban a névszók birtokszemélyi viszonyát mutató „c" harmadik személyrag igen gyakran változik „/"-re, mint: bére = béri, közepe = közepi, neme — nemi sat., valamint az ó) ü hangzókat magukban foglaló némely magashangú nevekliez nyilt „e í l személyrag helyett „ó 1 1 rag fiigged, mint: bűne = bünö, tüze = tüzö, szőre = szőrö sat. * Magyar Nyelvészet 5. évf. Pest, i860. 104. 1.
