Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1877

6 megjelent nagy munkája a „Tengerfenék képződéséről", melyben a töb bek között azt is mondja, bogy nem szorítkozhatott egyedül a jelen korszak vizsgálására, sőt azon rövid időszakra sem, mióta az ember a földön lakik. A tenger, mely a partokat környezi, a talaj, melyet lábainkkal taposunk, tegnapról keltezhető. Nincs kimutatva, hogy a Földközitenger idősebb lenne az ember megjelenésénél, valamint Középeurópa flórája a legújabb korszakon túl nem terjed. Igen érdekes volt tehát felkeresnie az ősrégi tengereket, melyek talajunkat elbontották és alkották ; mert a rétegzett földrészek az őskori tengerek megszilárdult lerakodásai, oly lerakodások, melyek minden tekintetben hasonlók azokhoz, milyeneket a tenger fenekén napjainkban lerakodni látunk. Azon tényezők között, melyek a kőzetek porrá zúzódását s iszapalakban a viz által elmosatását eszközölték, nagy szerep jutott a jegeseknek. Hogy az éghajlat a negyedkorban Középeurópában, tehát hazánkban is, a mainál jóval hidegebb volt, bizonyítják az azonkori szerves élet és a jegesek hátrahagyott nyomai. A negyedkor kihalt emlősei: a mammuth, rhinocerus, a barlangi medve, az ősgim, stb. a természettől zordonabb éghajlathoz mérten voltak felruházva. A mammuth testét pl. térdig érő sűrű szőr fedé, mint ezt Szibériában a Léna torkolatánál egy jégbe fagyott teljesen ép állapotban talált példány igazolja. De nemcsak az emlősök mutatnak arra, hogy a negyedkorban hideg éghajlat uralkodott nálunk, hanem azon szárazföldi és édesvízi apró csigák is, melyek a löszben nagy számmal betemetve találhatók. Ezeknek a csigáknak fajai még jelenleg is élnek, de az északi hidegebb tájakon, mivel a megváltozott éghajlatot régi hazájukben ki nem állhatván, részben kihaltak, részben a hideg vidékekre húzódtak. Végre maguk a jegesek leghatározottabb bizonyítékai az egykor itt uralkodott alacsony hőmérsékletnek ; mig u. i. a mostani jegesek Sveizban a nem olvadó hónak összetömörülése által mintegy 2000 m. magasságban képződnek, s lefelé legfölebb ezer méternyire ereszkednek, addig a negyedkori jegesek nyomát az Alpokon már 300 m. magasban észlelhetni, tehát 600 m.-rel bocsátkoztak mélyebbre a völgyekbe, ami az akkori éghajlat tetemesebb hidegségére hagy következtetnünk. Ily viszonyok uralma alatt törtónt a lösznek, ezen valóságos jégkori sárnak lerakodása. A nagy terjedelmű jegesek a hegyek sziklaoldalain lecsúszván, folyvást súrolták, morzsolták a kőzetet, s aljukon a lefolyó viz iszapalakban hordta le a törmeléket az édesvizű tengerekbe, honnan az a mélységbe alászállván, magába temette a hegyekről lehozott szárazföldi csigákat; ugyanez történt az édesvízi csigákkal is, melyek egykor az édesvizű tengerek alacsony partjai közelében éltek ; végre még a hegyekről nagyobb bőségben letóduló víz sodorta a tengerekbe a mammuth, a rhinoceius stb. nagyobb állatokat is, melyeknek csontmaradványait ugyancsak a löszben találjuk betemetve. Hogy meddig tartott földünkön az említett állapot, ki tudná csak hozzávetőleg is megmondani; de hogy mi okozta az uj viszonyok beálltát, könnyű következtetnünk. Először is az éghajlat fokozatosan szelídült, melynek következménye a jegesek visszahúzódása és a körülményekhez alkalmazkodni nem tudó állatfajok kihalása lőn. Másodszor az egykori neogen-tenger maradványa utat tört magának azon hegységen és szoroson át, mely őt a sóstengertől elválasztotta, miáltal az eddig vizzel borított tér nagy része szárazzá lett. Hogy hazánk területe az emiitett édesvizű tenger lehuzódásának eredménye, a tudomány jelen állásához mért biztossággal ki van mutatva.