Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1877

e Voltak, kik a sónak plutonikus képződését vitatták, ezek közé tartozik Karsten, habár ő is a kárpáti sóképzó'dést e módtól némileg eltéró'nek hiszi. Bischoff volt az első, ki határozottan állítá, hogy az utolsó sóstenger, mely Galíciát és Magyarországot borította, és melynek tükre felett, mint említettük volt, a Kárpátok nagy szigetként emelkedtek ki, visszavonulása után sókincseit északi és déli partjain sótelepek alakjában hagyta hátra. És valóban R e u s s tanár a sótelepekről állított ezen neptuni képződést a bécsi akadémiában mintegy hat év előtt valónak bizonyította azáltal, hogy a wielickai sóból és sóagyagból 250 állatnemet sorolt fel; a gyakran előforduló korallokon kívül, melyekkel a gyűjteményekben viztiszta kristályos sóba beágyazva találkozunk, előjőnek még a moliállatok (Bryozoa), a rákok, a csigák, a kagylók, de legnagyobb bőségben a bámulatos szerkezetű Foraminiferák. Ide nem számítván néhány folyóvíz által behordott csigát, mindannyian egytől egyig valódi tengeri állatok, amelyek közül 55 faj jelenleg is él tengereinkben. Hogy az említett sótelepek még a következő diluviális korszakon is keresztülhuzódó édesvizű tenger által, mely felettük sok helyen 300 m. magasságban elterjedt, lassanként föl nem oldódtak, oka a fölibük rakodott vizmentes agyag volt, mely felett most homokot és kavicsréteget találunk. Ilyen conüguratiója volt Közép- és Délkeleteurópának, midőn a tertiär-kor vége felé megkezdődött a neogen-tenger lehuzódása, melynek következménye lőn egyes területek kiemelkedése, vagyis a neogen-tenger elkülönülése és a belvizek előállása. Az uj szárazföldek képződésére befolyással voltak azon eruptiók, melyek a még izzó föld mélyéből nagy erővel támadtak, s kiömlesztett anyaguk megszilárdult állapotban mai nap mint trachyt- és bazaltkőzet ismeretes. Ezek és ilyenféle háborgások és kitörések okozták a tertiär-kor lerakodásainak némely helyen tapasztalható szabálytalanságát, valamint az egyes kőzetek átalakítását és alkalmasint Kárpátunk kiegészítődését, végre a Hegyalján és a Dunán túl a trachytés a bazalthegységek vagy magánosan álló csúcsok előállását. Az imént jelzett háborgások után azonban lassankint nyugalmasabb időszak következett, melyben a belvizek, és itt különösen a nagy magyar medencét elborító tengert értjük, gazdag sótartalmukat végleg lerakták, s számos forrás által tápláltatván, átalakultak, s mint a geologusok nevezik, édesvizű tengerekké lettek. És ezzel eljutottunk azon korhoz, melyet quaternär névvel jelölünk. A negyedkorban lehúzódott vizek medrét mindenütt fövény takarja, melynek hullámos fölületéből az egykor felette zajló tenger sodrásaira következtetünk. A belvizek munkája még mindegyre tartott, csendes vizükből rakodott le és vált ki időfolytában az iszap, melyet beléjük a folyók és a patakok hoztak a hegyekről. Ezen iszapanyag a sárgaföld, vagy mint a geologusok nevezik, lősz, mely a magas hegyek kivételével, mindenütt feltalálható. Az Alföldön nevezetesen szelíden domborodó alacsony halmokat és fensikokat képez, melyek többnyire meredek partokkal dűlnek a folyómenti ártérre, míg a hegyek között a völgyeket tölti ki a lősz. vagy a hegyek lejtőin mintegy 3Ö0 m. magasságra emelkedik. Ily völgyön haladván át egykor a folyó vagy patak, mély ágyat mosott magának a löszben. Az eként kimosott lősz és a beléje keveredett ásványtörmelék természetesen nem veszett el, hanem csak helyet cserélt, máshol rakodott le, s a hol a viz csendesebb folyása a lerakodott részeket nem háborgatta, jelentékenyen fel is szaporodott. Az ily réteglerakodások megértésére és elképzelésére igen bő anyagot nyújt D elesse párizsi tanárnak 1872-ben