Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1876

5 részre, Spanyolhonban a cordovain kivül még 14 egyetemet, sok elemi és középiskolát alapítván. A 10. században Franciországból ép úgy, mint Európa többi államaiból Spanyolhonba vándoroltak a tudományszomjasok Az araboktól tanulták a franciák, angolok, olaszok és németek a mennyiségtant, gyógytant és ezekkel együtt az alchemiát is. A 12. századtól kezdve nyugati Európa népei már fölülmúlják mesterüket, az arabokat, az alchemiai műveletekben és a 13. században már kezdődik az alchemia virágzási kora; ekkor már egész nyugati Európában el volt terjedve az aranycsinálás mestersége s a fejedelmi udvarok csak úgy hemzsegtek az elámított és elámító alchemistáktól és adeptusoktól. Ezek messzeföldet bejártak s az avatatlanok eló'tt bámulatot keltó' mutatványokkal bizalmat iparkodtak kelteni maguk és tudományuk iránt, további kísérletek, nagy mérvben való aranycsinálás költségeinek fejében vagy az átváltoztató por recipéjének árában mentől nagyobb pénzösszeget igyekeztek kizsarolni s ezzel jó alkalom adtán rendesen elillantak, cserben hagyván hiszékeny közönségüket vagy mentorukat, ami mégis, mint látni fogjuk, egynémelyiköknek nem egészen sikerült. Ily ámító kísérleteik közé tartoztak p. o. a következők: Az olvasztó csupornak a fenekére valamely arany- vagy ezüst-vegyet tapasztottak úgy, hogy észrevehető ne legyen s megtöltötték a csuprot az átváltoztatandó nemtelen fémmel; megolvasztás közben az aranyvagy ezüstvegy fölbomolván, a szabaddá vált nemes fémről azt állították, hogy a nemtelenből változott át. Az olvasztótégely keverőpálcikáját rézcsőből készítették s ennek üregébe helyezték el az aranyat vagy könnyen szinülő arany-ezüst vegyet s végét viasszal tapasztották be; keverés közben e viasz leolvadt s a keverőpálcikából észrevétlenül jutott a nemes fém a tégelybe s úgy volt föltüntethető, mintha a tégelybe tett anyagból állott volna elő. Többen az alchemisták közül árultak valami csudaport, mely glaubersóból, szénből s valami kevés aranyból állott, ha e port megolvasztották és ily állapotában hozzá ezüstöt adtak, ez kiválasztotta a vegyületből az aranyat, amelyről aztán könnyű volt elhitetni, hogy a hozzagolt ezüstből változott át. E csudapornak vízzel készített oldatából szintén lecsapja az ezüst az aranyat s ezt a körülményt sem mulasztották el kizsákmányolni az ámítók. A higany látszólag szintén aranynyá változtatható s ezt is fölhasználták az adeptusok oly módon, hogy a higanyhoz erre alkalmas pillanatban észrevétlenül aranyat vagy aranyhalvagot dobván, tulajdonképen aranyfoncsort állítottak elő, amelyből a hevítésnél a higany föllengülése után csak az arany maradt hátra. Voltak tehát az aranycsinálók között, akik elég lelkiismeretlenek voltak az avatatlanok hiszékenységét kizsákmányolni s azoknak pénzéből maguknak aranyat összeharácsolni. A fejedelmek, kik közül többen maguk is szenvedélyesen foglalkoztak az aranycsinálás mesterségével, rendesen tárt karokkal fogadták az ily sokat' ígérő tudományú embereket, elhalmozták kitüntetésekkel s ha igy nem értek célt, szigorral igyekeztek hatni, természetesen ép oly eredménytelenül. Csalódnék mégis, aki azt hinné, hogy az alchemisták mindegyikét ily lelkiismeretlenségről lehetne vádolnunk, ellenkezőleg, közülök a legtekintélyesebbek, azok, akikről alábbi adataink is szólnak, őszintén fáradoztak a sajnos tévúton s ők azok, akiknek bár nem célzott, de mégis nagyhorderejű fölfödözéseik által a vegytan valóban gyarapodást, sőt alapot nyert. Tekintsük közelebbről, mik lehettek azon indító okok, amelyek az ilyen, korunkban annyira kiváló képzettségű, valóban tudományos szellemeket is a hiú ábránd tévútjára vezettk. Az alchemia korában még általánosan el volt fogadva agrigenti Erapedokles (Kr. e 440 körül) elmélete a négy alapanyagról. Szerinte a föld víz, levegő és tűz azon elemek, melyekből a többi testek anyaga áll;