Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1876

10 A monte-serrati szerzetesektől megtanulta a laítn és arab nyelvet, folytatta tanulmányait St. Jago-Compostellában és Montpellierben. 1281-ben a párisi egyetemre ment, itt hittudorrá s minoritává lett. Párisban, gyanithatólag Baco Rogertől s később 1293-ban Nápolyban a fönebb említett Bachnone Arnoldtól alchemiát tanult. 1300-ban hittérítői szándékkal Keletre utazott. A mozlimek megtérítése végett hittérítőket képző intézetek fölállításában élénken buzgólkodott Párisban, majd Rómában is, de sikertelenül s igy 1306-ban maga indult Afrikába, hol fogságba esett. 1315-ben fogságából kiszabadulván, ismét csak mint hittérítő Algirba majd Tunisba ment, ahol megköveztetett. Félholt állapotban vitték magukkal keresztény kereskedők szülőhelyére. Fölgyógyultával életének uj szakasza veszi kezdetét. Szenvedett sérelmei által elkeseríttetve túzzel-vassal akarta a pogányok megtérítését eszközölni; szándéka így sem sikerült ; a hatalmasok, akikhez ezen tervével fordult, nem hajoltak szavára. Ekkor támadt benne azon eszme, hogy aranyat csináljon, maga teremtse elő a szükséges pénzt; alchemistává lett. „Testamentum novissimum"-ában leirja a bölcsek kövének átváltoztató hatását: „Végy ezen drága szerből oly kis darabot, mint egy babszem, vesd ezt ezer uncia higanyra s ez átváltozik vörös porrá ; ebből egy unciát ezer uncia higanyhoz adván, átváltozik vörös porrá; ebből ismét egy unciát ezer uncia higanyra vetvén, átváltozik medicinává; ebből egy uncia ezer uncia higanyra dobatván, átváltoztatja megint medicinává ; ezen utóbbi medicinából ismét egy unciát dobván ezer uncia higanyra, az egészet színaranynyá változtatja , amely arany jobb a bércek aranyánál"; „mare tingerem, si mercurius esset" volt Lullus büszke fölkiáltása, mintha csak Archimedesnek ismeretes szavait: „Terram movebo" vette volna mintául. 6. Basilius Valeptinus életviszonyai felől nincsenek biztos adataink, csak annyit lehet a meglévő elszórt vonatkozásokból kivenni, hogy a felső Rajna tájékáról származván, megfordult Németalföldön, Angolországban és Spanyolországban. Önönmagát egyik iratában Szt. Benedek-rendíí szerzetesnek vallja. Iratai a 15. század első feléből valók ; ezeknek alapján csakhamar elterjedt hirneve az alchemisták közt, kiknek hosszú ideig oraculuma volt; fölébök helyezték őt Gebernek, Arnoldnak és Lullusnak s kartársai meg voltak arról győződve, hogy ő az alchemia nagy misztériumába beavatott. Iratainak másolatai kézről kézre jártak anélkül, hogy az eredetiről valaki valamit tudott volna. Mindez elég ok volt Miksa császár előtt arra, hogy 1515-ben átalános kutatást tartasson Basilius életadatainak megszerzése végett. Több bencés kolostorbari, még Rómában is kérdezősködtek felőle; a szerzet névlajstromában azonban neve sem volt található; erre elterjedt azon vélemény, hogy Bazilius voltaképen nem is élt soha, s hogy neve álnév, amit már jelentménye is elárulhat. 1675-ben végre Gudenus közzétette, hogy 1413-ban Erfurtban a Szt. Péter-kolostorban élt egy Basilius Valentinus nevű szerzetes, aki „arte medica et naturali indagatione admirabilis" volt és ezzel a név valódiságát és az egyén létezését igazolta. A neki tulajdonított iratok után ítélve Basilius korának leggyakorlatibb vegyésze volt; leirta a horganyt, kenenyt és antimont különféle vegyeikben, a mirenysavat, réz- és ólom-acetátot, a higany föllengítését, a sósav előállítását konyhasóból és kénsavból; a durrarany, vasgálic és éter előállítását; ő volt végül az első, aki a fémes anyagok minőleges elemzésével foglalkozott, főleg az ötvények alkatrészeinek meghatározása végett. Szavainak jelentménye egyébiránt sok helyütt kivehetetlen, mert ő is követte az alchimistálc általános szokását abban, hogy műveleteinek és készítményeinek leírásában titokzatos előadást használ. A neki tulajdonított iratok kiadattak 1677-ben és 1700-ban, legtelje-