Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1874

5 sekkel halmozá el a lovagias nemzetet, melynek arisztokráciájában volt annyi érzék, hogy a szép iránti hajlamának kielégítésére törjön, de nem annyi erő, hogy nemzetiségét megőrizze. S miután igy a főnemesség nagy része a nemzeti művelődés számára egy időre elveszettnek tekinteték, a középosztály: középnemesség és iskolás világ, mintegy erőszakkal látá magát a vezérszerep vitelére odalöketve. Félénken kezdett ez az erejét meghaladni látszó munkához, de győzött a lelkesedés, és erős gyökereket vert a meggyőződés: ha kell — egészen önmagára hagyatva — hajtani végbe az átalakulás nagy munkáját. E nemes szándék kelté a mult század végén azon irodalmi iskolákat, melyek nemzeti művelődésünk elmaradásán segíteni óhajtottak. Két hiányuk vala ezen iskoláknak: hogy a nemzeti műveltség múltjára nem támaszkodhattak, hogy teremtő zseniktől nem vezéreltettek, s igy kénytelenek voltak más nemzetek által gyűjtött kész anyaghoz fordulni. Minden iskola — nagy zsenik szelleme által létrehozva — míg egy részről jótékonyan hat, s bizonyos magaslatra emel egész köröket, addig más oldalról oly bilincsekbe veri a középszerűség eszme-világát, hogy a tovalialadás lehetősége megakadályoztatván, bizonyos tehetetlen stagnáció áll be, mely gyakran kínosabb minden rendszertelenségnél. A mult század irodalmi iskolái mindjárt keletkezésükkor kezdének petrifikálódni. Még gyümölcsözés előtt mind elhervadtak. A törpeség nevetséges nagyságának határain belül legtovább a latájnerek-é vergődött. Yak szolgaiság az eszmékben, pöffeszkedő hánykolódás a latájnereskedésben, szőrszál-hasogató töprengés a külalak körül, idegen érzés, kendőzött báj jellegzik e költőieskedést. Ezek oda juttaták a magyar költészetet, hogy már-már kétségbe kelle vonni, vájjon képes-e a latin civilizáció a magyar Ízlésre befolyást gyakorolni, midőn váratlanul egy férfiú lépett fel, ,ki a klaszszikus világ emlőin nevelkedett, de a nemzeti élet körén belül mozgott, annak sziv-világát magában hordva, erényei és bűnei egész valóját felfogva, a lelkesülés és ifjúi tűz hevétől ösztönözve, egymaga képes volt kivívni az uj nyelvnek és az uj költészetnek a győzelmet.' (Toldy írod. tört.) E férfiú Berzsenyi Dániel, a magyar költészet lyrai athlétája, kinek múzsája majd dörög, majd mosolyog, enyeleg vagy pedig éles hangon harsogtatja a nemzet tespedése feletti haragját. * * * Nagy dolgok nagy tekintetre méltók; a legfenségesebb mű is nevetséget kelthet, lia részleteiben vagy szakadozottan vizsgáljuk. Ki valamely jeles költő felett Ítéletet szándékozik mondani, annak a költőt minden oldalról be kell vonnia vizsgáló-