Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1874

13 nokivá, s hogy utánzásunkban a nemzetit — a haladás lehetőegének egyedüli kútfejét — meg ne hamisítsuk. Ha vannak, kik a mythológiai alakokat csak a régiek babonája és balgaságának tekintik, melyek liiu és üres hangok; ha találkoztak költők, kik azokat ismereteik íitogtatásaul használták: ez még mitsein bizonyít ellenünk. Ha a római és görög mythológiának jogosultsága van a képző művészetben — mit pedig senki sem von kétségbe — lehetetlen azt a szóló művészettől megtagadnunk. A költő azért használja a mythológiai neveket és képeket, hogy ezen személyesités által az érzéki szép teljes alakot nyerjen ott, hol azt természeti tárgyakkal el nem érheti. Ha a mytholgóiai eszmék és képek átalános igazságok érzékitésére megengedtetnek, akkor megállhatnak annak alakjai is, csak határozott és költői jelleggel birjanak. Nem a valódiság kedveért használtatnak e képek s nevek, hanem költői jellegükért vagy pedig az érzéki nézlet kedveért; nem abban áll a költő érdeme, hogy azokat használja, hanem abban, hogy szép költői célokra szépen tudja használni. (Herder, Kunst u. Lit.) A mythologiai névnek nem szabad üres szónak lennie; a költőnek folyton uj, termékenyítő és vonzó alakban kell azt használnia; és csak akkor, ha szüksége van rá, s bizonyos célok ugy kívánják. A valódi költő az erőszakos bevitelnek még látszatától is óvakodik; és e tekintetben Berzsenyi tisztán áll előtff ' .

7 tünk. () beleélte magát a klaszszikus rege csodaszerű és termékeny világába; a kasztáli testvérek karonfogva vezették őt a tiszta forráshoz. Berzsenyi használta a klaszszikus égalj mythologiáját ép ugy, mint a népies irány képviselői a nemzetit. De vannak olyan műdarabjai is, melyek egyátalában nincsenek mythológiai vonatkozásokkal megrakva; ilyenek többnyire hősi ódái, minők a Magyarokhoz, a Felkelt nemességhez, a Tizennyolcadik század sat. Ódákban, melyek honfiúi érzelmeket zengtek, vagy azokat akartak kelteni, átalában tartózkodott a mythologiától; de ott, hol a gondolat költői megelevenitésére, a képzetek érzékitésére s illúziókra törekedett, nem veté meg azt. Nem a mythológiai alakok használása, hanem azokhoz méltó gondolat és emelkedettség tevék Berzsenyi költészetét széppé. Ha mesterei közöl Horác oly mély befolyást gyakorolt reá, hogy annak kevésbé ismert alakjai is átmentek néha költészetébe, azért őt dicsérni nem fogjuk. Minden elme, igy a költő is, többé kevésbé fogva tartatik a kor és viszonyok, izlés és világnézet hatalmától. A szép láttatni óhajt, és azért van, hogy lássuk: vagy Goethe szerint: szép az, mit mi egész elevenségben szemlélünk. A szép tárgyának szemléletére minden művelt lélek bir tehet-