Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1874

12 séggel; azért feladata minden művésznek, de főleg a költőnek, a szép érzékére szert tenni, s ezen érzéket bennünk fejleszteni. A költő azonban nem éri cl célját, ha a szép csak a külsőn ömlik el; a szépnek az eszmékben kell rejlenie, melyek kapcsok a költő és az olvasó közönség között. Szép alatt itt a költői műnek nem azon oldalát értjük, mely bizonyos társadalmi igényeknek eleget tesz, hanem azon eszményiséget a szépben, mely a legmagasabb szabadságban csapong — a tiszta művészetet — mely a képzelem szüleménye. Berzsenyi költeményeinek nagy része e tekintetben is megfelel az eszthetikai kellékeknek. Szép a költő azon eszméje, midőn magát Prónaytól jutalmaztatva látván, szerénységében a dicséretet a koszorú nyújtójára viszi vissza. Szép a Melisszához irt óda egész gondolat-menete, vagy midőn a csendes megelégedés húrjait szólaltatja, (a Magányosság) a férfias rezignáció hangján beszél (Búcsúzás) a tiszta polgári érdemuek tömjénez, (Széchenyihez) sat. Tárgyi szép ömlik el a ,Tavasz, Keszthely, Ifjúság' sat. cimü darabjain. Mindenütt művészi kompozició, helyes motiváció, egyenlően magas lyrai csapongás s valódi grácia uralg. A mű ott kezdődik, hol a művész a kontemplációról a külső formákra megy át. Midőn ezt teszi, kisebb nagyobb nehézségekbe ütközik, amint több kevesebb ügyességet szerzett magának. E munkálkodást műkifejezéssel technikának nevezzük. Ha a technika mellett a művész nem bir alkotó tehetséggel, akkor legfelebb virtuóz lehet; ez igazi művészetet nem teremthet. A valódi művészet fogalma megkívánja, hogy a művész alanyisága tárgyát magába felvegye, vele mintegy egyesüljön, s megszabadítsa azt minden határozatlan-, kicsinyes- és közönségestől, s felfogása nagyságához mérten szorítsa azt rytlimikus alakba. Minden valódi művész uj technikát teremt, mely egyszerű, alanyi felfogásánál többet fejez ki. Berzsenyi elfogadta a klaszszikus és nemzeti formákat egyaránt ; valóban művészi tökélyre azonban csak az elsőkben emelkedett. Lyrájának csodálatraméltó ereje, fenséges de egyszersmind dallamos menete, minden kelleme és bája Antaeusként azokban gyökerezett. Mihelyt e talajt elhagyva más formák között kezdett mozogni, megingott benne mindaz, mi a művészetet alkotja. Lelke egybeforrt a régi formákkal. ,ízlés nélkül nincs költő', szokják mondani. Ha az izlés alatt nem azon konvencionálist értik, mely bizonyos társadalmi követelményeknek eleget tesz, hanem azon tehetséget, mely bizonyos fokban mindnyájunkkal közös, s alapfogalmában egyetemes, belső érzésen, nem kiilső eltanuláson, alapszik : meg kell engednünk, hogy ez elkerüllietlen kelléke a művészetnek. ,Fattyú szépségek tetszhetnek ugyan első tekintetre, de csak