Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1858

7 épen azért, mivel csak mozzanatok, úgy találják, hogy azokat, mint fejlődési fokokat, nem csak helyre, hanem érvényre nézve is a föelv alá kell rendelni. Lépés, mely nem maradhat fontos eredmény nélkül. Eddig- az egyoldalú pártok elvei birtak önállósággal, ezentúl az önállóság a föelvet illetendi; mert azokban és azok által mindig a föelv érvényesíti önmagát. Nem vetik el concretistáink az előbbi pártok elveit, mert ezt téve, saját elvöket ürítenék ki a szükségelt tartalomtól; de azért, mert az elveket el nem vetik, legkevesebbé sem osztoznak az azokhoz ragaszkodók egyoldalúságában. Fentartják az elveket, sőt lényeges nyomatékot is helyeznek azokba, de a nélkül, hogy a föelvnek azok általi önérvényítését akár külső akár belső mellékokok miatt akadályoznák. Szóval, azon elveket, melyek az előbbieknél általános önállósággal birtak. viszonylagos önállósággal ruházzák föl és midőn ezt teszik, a nevelés föelvének adják az öt megillető elsőséget. Innen azután önként következik a kivitel átalakulása is. A concretisták Ítélete szerint a nevelés föczélját sem az individualisták sem az universalisták nem érvényesíthetik úgy, a hogyan azt érvényesíteni kell. Nem az individualisták, mert valamíg ők a növendékben csak az elszigetelt egyéniséget tárgyalják fejlesztöleg, képtelenné teszik öt az azon társasági viszonyok között sokirányulag foganatosítandó eszélyességre, melyeknek folyamlásán belül az egyén saját czéljában az egészét és az egész czéljában sajátját megvalósítani köteles. Nem az universalisták, inert valamíg ők a növendékben csak a sokoldalú társasági tagot tárgyalják idomítólag, képtelenné teszik öt arra, hogy ö, a hatáskörére szünetlenül munkáló viszonyok szöveszkedései között, az egészben oly taggá legyen, minővé neki saját, eredeti hivatásánál és megtehetékezettségénél fogva lennie kell. Az individualisták nem fordítanak illő gondot a növendék azon oldalára, mely egyetemleges, az universalisták ellenben arra, mely egyedleges, holott az igazi nevelő a tanodai olvasmányok kezelésekor is mind a két oldalnak egységbeni fejlesztésére tartozik ügyelni. És az ilyféle ügyelésre öt nem valamely külső indok kecsegtetése, hanem tulajdon meggyőződése sarkalja. Teljesen meg van ö arról győződve, hogy a növendék, mint ember, az adott vagy részben legalább előhozott viszonyok között saját hivatásának meg nem felelhet, hacsak öszszerüleg nem neveltetik. Mivel pedig az olvasmányokat kezelő az ily nevelést csak úgy mozdíthatja elő a maga épségében, ha törekvését az olvasmányok szerkezettsége nem csak nem akadályozza, hanem elősegíti: láthatni, hogy az olvasmányok, melyek a tanodában nevelési eszközök gyanánt fölhasználandók, mind tartalmukat mind szerkezettségi módjokat illetőleg fölötte nyomatékos tárgyak. Ezek után mintegy magától jő itt elö e tudakolás: minő tulajdonokkal kell tehát amaz olvasmányoknak elláttatniok, melyek a felgymnasiumi osztályokban czélszerüleg fölhasználhatók ? 5. §. Az universalisták az összes munkák fejtegető magyarazását és az írók jellemzését ajánlják. Okaik már előbb említtettek. Magától következik, hogy ök itt csak a legjobb írókat érthetik. De kik azok sajátképen? Némelyek azokat értik, kik az irodalom történetében korszakot képeztek; mások ellenben azokat, kiknek munkái az általuk képviselt korszaknak sajátszerűségét legtisztábban visszatükrözik. Miből világosan kihozhatni: hogy ök a tárgyalandó írók megválasztásába nagy súlyt helyeznek, de midőn e súly minőségének meghatározása jő kérdésbe, a kiindulási pontok váltakozása miatt magát az ügyet zavarttá teszik. Míg az egyikfél egyedül a korszaki mozgások elvének hódol, addig a másik egyedül a mozgások ered-