Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1857

9 igazgatója levén, történik, mikép többek közt egy előkelő családu atya egyetlen magzatát liozá növeldénkbe; s első találkozásunkkor a fin mindinkább közeledve hozzám, bizodalommal átkarolá derekam. Az atya első pillanatban figyelmezteté a fiút az illemre; mig azonnal imi­gyen nyilatkozik a fin által értetlen nyelven: „Már megnyugodva hagyom itt egyetlen gyerme­kem, mert látom, miként már az első találkozás megtette hatását, fölkeltve a bizodalmat; — és nem csalatkozánk: mint igen jó fiu mindig fiuilag tisztelt és soha egy szavunk nem hang­zott el előtte nyom nélkül. Az első találkozáskor mint biró lép föl a tanonc az iránt, kitől kell várnia boldogu­lása alapját. Ha az a gyermeki kebelben viszhangra talál, az az: szeretet és bizodalmat ger­jeszt szivében, óh akkor a gyermek részéről már félig nyerve van a siker. Tanonc ekkor tanítója minden szavát szívesen lesi el, és legszentebb ereklyekint őrzi, mert fontos előtte minden mozzanat, mi az iskolában előfordul. Es ezzel meg van vetve a fegyelem alapja az engedelmesség, ennek nyomán a tanonc jó és nemes ifjúvá képeztetik, mivel a tanító minden szava s legcsekélyebb jeladása tiszteletet és szeretetet támaszt a hajlékony kebelben. Föltétlen engedelmességet értünk a tanító iránt, ki csak jót akar, ki nem zsarnokilag bánik müvével, hanem valódi atyai szeretet és szelídséggel vezeti tanoncait, kik öt mindenben örömest követik, kik nem szükségelik a szerfölötti szigort, a fenyítéket még kevesbbé; önkényt engedelmesked­nek és nem külsőleg csak, hogy láttassanak, de igazsággal belső ösztön és hajlamból; nem a büntetés félelméből, hanem a tanító iránti tisztelet és szeretetből, mert utálja a képmutató és szolgai szerepet. A jó tanoncnak biztos kalauza és világító lámpája a tanító iránti szeretet. Meg van győződve a jó tanonc, hogy az iskola az ö boldogító műhelye, s azért jót gondol akkor is, ha talán némi botlásaért tetszőlegesen keményen bántak is vele. Dicsérgetések és jutalmazások az engedelmességért el nem szédítik a jó tanoncot, mert tudja, hogy az engedelmesség köte­lesség és nem kényszer, belátja, hogy a tanitó maga példányképül szolgál az engedelmességre s annak példáját önkényt s örömmel követi. „A jó tanonc természetes hajlamánál fogva tanárát, ki folytonos intései-, útbaigazítása- és miheztartási figyelmeztetésével mindig mellette van, mint olyant tekinti, ki minden oly gyöngeségektöl, melyekre ö magát hajlandónak érzi, egészen ment." (Gute Kinder haben eine natürliche Neigung ihren Lehrer, der ihnen beständig mit Ermahnungen, Zurechtweisungen und Verhaltungsregeln zur Hand ist, als eine Person zu be­trachten, welche von den Schwachheiten, zu denen sie sich geneigt fühlen, ganz frei ist.) (Dob­schall Grunds, der Schuldisciplin §. 33.) * * * Ha a tanonc mindenben engedelmességet tanúsít: oh akkor igen könnyű azt mun­kásságra és igyekezetre szoktatni, az engedelmesség mindent maga után vonz. Az engedelmes tanonc nem képes elmulasztani mind azt híven teljesiteni, mi neki a tanár által meghagyatik; tudja ö jól, hogy azon fa, mely dúsan virágzik, élteti a gazdát reménynyel, hogy bő gyü­mölcsöt hozand: akként a szerény és munkás tanonc is édes reményt nyújt tanárának úgy mint szüleinek, hogy ügyes és haszonvehetö ember válandik belőle. Mélyen megjegyzi tehát a sza­vakat, midőn a tanár tanoncait munkásságra ösztönzi; örömest látogatja az iskolát, figyelem­mel hallgatja az előadást, buzgólkodik a tanulásban úgy mint az előadottak átnézése és föl­fogásában; s ha mi netalán előtte homályos és föl nem érthető, szabadon és bizodalommal for­dul tanítójához, csakhogy honn pontosan elkészülve föladataival készen jöhessen az iskolába, 2

Next

/
Thumbnails
Contents