Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1857

hogy naponta haladhasson s hátra ne maradjon. Mind ezt könnyen elérheti, ha idejét jól felosztva, abból semmit el nem henyélend, hanem folyton akként igyekszik magát célszerűen elfoglalni, hogy munkájából egyszersmind örömet érezzen s gyönyört találjon; s ez megleend, ha mindig tanítója példáját követi, ki miként buzgó és serény hivatalában, oly buzgó leend ö a tanulásban. A jó tanonc becsüli tanítója legszentebb akaratát, mely csak az ö boldogságát célozza, ki soha a tanonc erejét fölül nem miíló munkával foglalja el, tudva, miszerint különben minden ösztönt a munkásságra megsemmisítne, azért soha el ne veszítse tanonc bátorságát a munkában, s ne gondolja, hogy legyözhetlen az, mi töle követeltetik. Nagyban növeli tanoncban az előmenetelt az őszinteség és igazságosság iránti szeretet. Gyermek természetében fekszik a nyiltsziviiség, é]) azért mind beszéde-, mind tetteiben őszinte. Ennek legközelebb is akadánk élénk nyomára egy előkelő család 5—6 éves magzatában , kit, midőn az atya a társalgási terembe, hogy csekélységünknek bemutathassa gyermekeit, szólitá, a kis fin midőn a kézcsókolásra szólítatnék fel, én elözém meg ama felszólítással: jöjön, jöjön kis fiam, úgy is nemsokára fogunk mi egymáshoz közeledni. Mire a fin: nem én — én nem megyek iskolába — és azzal sírva fut ki a teremből. De rögtön utána megy bátyja, s midőn öt arról, hogy nem mindjárt keilend mennie az iskolába, tölvilágositá, azonnal vissza jő, kezet csókol s a barátság kötve lön. Legyen is őszinte és nyíltszívű a tanonc minden, de leginkább tanítója irányában; igen szép vonása ez a tanoncnak, ekként mindig tisztában állhatunk vele s ö maga is önmagával. Nem botlik könnyen, ha e szép erény honol keblében. Szerencsés mindkét rész, ha ilyetén erénynyel találkozik. Könnyen halad a képzés rögös utján az oly fiu, ki bármely botlását sem titkolja el vezetője előtt. Ekkép soha nem leend elegendő oka a tanárnak kitörésre, sem heves fenyegetésre, még kevesbbé büntetésre. Azért félre minden tettetés, képmutatás vagy hazudozással; efféle fogásoknak helyet soha se engedjetek sziveitekben. Ha téved a tanonc, vallja be nyíltan tévedését és nem fogja nehezítni sem saját öntudatát, sem tanára aggodalmát, még akkor sem, ha a tévedés büntetést vonna maga után, meggondolván ellenben azt is, miszerint minden hasonló eljárás csak az ö javulására szolgál; meggondolván azt is, miszerint a tettetés, képmutatás és hazugság esetében megkérlelhetlenül keilend föllépni tanítónak annálfogva, minthogy efféle tévedések vagy inkább vétkek forrásul szolgálnak oly gonoszságokra, melyek sírját ássák meg a tanonc boldogságának; megfosztatik a becsiiletérzéstöl, s jellemtelenné teezi a gyermeket, ki különben a legszilárdabb jellemiivé képeztethetik vala. Legyen tehát minden tanonc nyiltszivü s kerülje a hazugságot, megemlékezvén arról, miszerint a hazug mindenütt csak megvetésben részesül és ki sem becsüli öt mint olyat, kihez bizni nem lehet. * * * (őszinteséghez igen közel áll a becsületesség. Miként egyik úgy a másikhoz is örömest közeledik az ember, s nem lehet megtagadni a becsülést az oly tanonctól, ki bizodalommal közeledik tanítójához, mint ki a becsületesség jellemét viseli szivében, ki előtt minden általa teljesítendő kötelesség szent, s becsülni tudja másban is, ki azt úgy teszi mint parancsolva van. ki szülei és tanitójának adott szavát mindig tiszteletben tartja és nem tétovázik pontosan