Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1857

9 igazgatója levén, történik, mikép többek közt egy előkelő családu atya egyetlen magzatát liozá növeldénkbe; s első találkozásunkkor a fin mindinkább közeledve hozzám, bizodalommal átkarolá derekam. Az atya első pillanatban figyelmezteté a fiút az illemre; mig azonnal imigyen nyilatkozik a fin által értetlen nyelven: „Már megnyugodva hagyom itt egyetlen gyermekem, mert látom, miként már az első találkozás megtette hatását, fölkeltve a bizodalmat; — és nem csalatkozánk: mint igen jó fiu mindig fiuilag tisztelt és soha egy szavunk nem hangzott el előtte nyom nélkül. Az első találkozáskor mint biró lép föl a tanonc az iránt, kitől kell várnia boldogulása alapját. Ha az a gyermeki kebelben viszhangra talál, az az: szeretet és bizodalmat gerjeszt szivében, óh akkor a gyermek részéről már félig nyerve van a siker. Tanonc ekkor tanítója minden szavát szívesen lesi el, és legszentebb ereklyekint őrzi, mert fontos előtte minden mozzanat, mi az iskolában előfordul. Es ezzel meg van vetve a fegyelem alapja az engedelmesség, ennek nyomán a tanonc jó és nemes ifjúvá képeztetik, mivel a tanító minden szava s legcsekélyebb jeladása tiszteletet és szeretetet támaszt a hajlékony kebelben. Föltétlen engedelmességet értünk a tanító iránt, ki csak jót akar, ki nem zsarnokilag bánik müvével, hanem valódi atyai szeretet és szelídséggel vezeti tanoncait, kik öt mindenben örömest követik, kik nem szükségelik a szerfölötti szigort, a fenyítéket még kevesbbé; önkényt engedelmeskednek és nem külsőleg csak, hogy láttassanak, de igazsággal belső ösztön és hajlamból; nem a büntetés félelméből, hanem a tanító iránti tisztelet és szeretetből, mert utálja a képmutató és szolgai szerepet. A jó tanoncnak biztos kalauza és világító lámpája a tanító iránti szeretet. Meg van győződve a jó tanonc, hogy az iskola az ö boldogító műhelye, s azért jót gondol akkor is, ha talán némi botlásaért tetszőlegesen keményen bántak is vele. Dicsérgetések és jutalmazások az engedelmességért el nem szédítik a jó tanoncot, mert tudja, hogy az engedelmesség kötelesség és nem kényszer, belátja, hogy a tanitó maga példányképül szolgál az engedelmességre s annak példáját önkényt s örömmel követi. „A jó tanonc természetes hajlamánál fogva tanárát, ki folytonos intései-, útbaigazítása- és miheztartási figyelmeztetésével mindig mellette van, mint olyant tekinti, ki minden oly gyöngeségektöl, melyekre ö magát hajlandónak érzi, egészen ment." (Gute Kinder haben eine natürliche Neigung ihren Lehrer, der ihnen beständig mit Ermahnungen, Zurechtweisungen und Verhaltungsregeln zur Hand ist, als eine Person zu betrachten, welche von den Schwachheiten, zu denen sie sich geneigt fühlen, ganz frei ist.) (Dobschall Grunds, der Schuldisciplin §. 33.) * * * Ha a tanonc mindenben engedelmességet tanúsít: oh akkor igen könnyű azt munkásságra és igyekezetre szoktatni, az engedelmesség mindent maga után vonz. Az engedelmes tanonc nem képes elmulasztani mind azt híven teljesiteni, mi neki a tanár által meghagyatik; tudja ö jól, hogy azon fa, mely dúsan virágzik, élteti a gazdát reménynyel, hogy bő gyümölcsöt hozand: akként a szerény és munkás tanonc is édes reményt nyújt tanárának úgy mint szüleinek, hogy ügyes és haszonvehetö ember válandik belőle. Mélyen megjegyzi tehát a szavakat, midőn a tanár tanoncait munkásságra ösztönzi; örömest látogatja az iskolát, figyelemmel hallgatja az előadást, buzgólkodik a tanulásban úgy mint az előadottak átnézése és fölfogásában; s ha mi netalán előtte homályos és föl nem érthető, szabadon és bizodalommal fordul tanítójához, csakhogy honn pontosan elkészülve föladataival készen jöhessen az iskolába, 2