Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1855

18 érzések, a' tudomány magasain otthonos elmével rokonúlva, egészítik ki a' legszebb jellemeket.— A' szépmüvészetek kellő méltatása mindebben eléggé ki ván fejezve. Azonban a' valódi böcslés abban áll, hogy minden igazi ÍJ elért éke 's felsőbb viszonyi fokozata szerint méltányoltassék, ne azon túl, inert ez ildomtalanságra mutat; de ne is azon alul, mert az méltatlanság jele. Ez elv nyújtja a'művészet és tudomány műveinek böcsléséhöz a'leghelyösebb mértéket. A' mi nem az igazán szépet tükrözi elénk, a' művészet nevét nem érdemli; a' mi nem a'valódi igaznak kutatását célozza, az bitorolja a' tudományosság cimét. Mind a' tudományt mind a' művészetet a' legfőbb jó felé irányzás jellemzi legszebben, 's ez hervadhatlan koszorújok. A' költészet, mint a' művészetek legkiválóbbja, a' maga tiszta valóságában legbensőbb becsűlésünkre méltó. Az emberi szellem legelső képezöje volt ez kezdet óta, a' gyermekded szívet szelíden ápolva, a' zsönge értelmet is ez fejti ki az érzelmek bimbajából; mint gyöngéd dajka a' szívbe dalolja be a' szende érzéseket, majd a' szellem nagy igazságait 's a' végtelenségig sejtő eszméket lebegteti elénk hímzett fátyolán; és az élet minden percére derűit és borús viszonyaira bír vidító 's oktató, emelő és erősítő sugalmakat ihleni. Örök ifjúsága sírunkig bájolja az életet. Benne megédesíti a' fájdalom is, 's az élet keserűsége szelid búsongásban mosódik el. Hlyen enyhítő 's edző hatású az igazi költészet. De a' melly ettől eltér, 's mint ellentétes hatású boldogtalanít, elszakítva a' fönnebbiektül; melly a' kétely 's hitetlenség sötét fátyolát vonja ég és föld, szív és ész között, a' meghasonlás vészmagvait lopja be a' kebel szentélyébe , gúnyt űz az istenivel, a' természet szerint feltörekvő érzelmeket is az érzékiség liinárába sülyeszti alá: az a' költészet fönségös nevére, mint annak lealázója, nem méltó. A'költői fönszárnyalású hellén bölcsész, kit Cicero istenített vala, mély indokoknál fogva száműzi eszményi államából a' szívemyesztö zenét 's költészetet; szigorú de jogos igényei, mellyeket az erkölcsiség magas érdekében a' zene- és költészet eléje szab, (1. Platón „Politea" III., IV.) elévűlhetlen böcsűek; azokat szem elöl tévesztve, még a' legragyogóbb lángész sem felel meg a' művészet fönségös céljának. Az illyen szinte elbűvöli ugyan az érzelmeket és a' szépnek látszatával megigézi; de ez ámító báj ok nem emelik a'lelket, hanem elszédítvén alászállítják; nem tisztítják az érzelmeket, hanem az érzékek mámorába ejtvén beszennyezik. Nem egészségére válik tehát a' léleknek az illynömű müveknek élvezése, hanem betegségét okozza, ollykép; mint a' testnek a' vérrontó füszerös italok 's édös csemegék, bármennyire ízlenek is a' torkosságnak, bármennyire gyönyörködteti is ínycsiklandó erejök a' nyalánkot, nemcsak hogy táperövel nem bírnak, hanem a' kóranyagot gyűjtik meg a' testben. A' művészet remekei gyönyörködtetve oktatnak; tehát a' szívet és észt egyiránt képezik. A' valóban illyenek szorgalmas tanúlmányozást igénylenek öszhangzatosan képező voltuknál fogva, nemcsak az ifjúkorban mint legcélszerűbb lélekidomítók, de az egész élet folytán; mert általuk növeltetik az igazán szép 's jó alkatú lelkűlet. Erre nézve sok épületös oktatást ad az imént említett jeles bölcsész, ki egyszersmind kitűnő művész is. A' művészet legkiválóbb remekei által nömösült érzelmek 's magasabb látkörbe emelködött értelem könnyen otthonossá teendik a' buzgó önképzőt a' komolyabb tudományok mezején is, mellyre már azoknak szellemkarjai mintegy észrevétlenül áthelyözék öt. A fensöbb cél iránt tisztában levén, a' tudományok valódi böcsét 's méltóságát helyös szempontból mérendi, 's távul fog tartózkodni ama hétköznapi fogalmaktól, mellyek szerint a' tudományt némellyek hiúság cégérének, mások rangravergödhetés zsámolyának, némellyek a' magán szenvedély bábjátékának vélik, 's mások az elanyagiasodott gondolkozáshoz képest, mint a' hírneves költö kifej ezé, Minervát épen csak fejős tehén gyanánt böcsiilik.