Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1854

rx oknál, x egyenlő hitelt érdemel egy terjedelmes vitatkozásnál."**} — Több példát mutathatna fel író házi körökből, hol a szép szó és illemes bánásmód egészen száműzve van a családi életből; a folytonos zsémbelődés, több helyeken a hajmeresztő káromkodások állnak napi renden a nevelés körül; és mégis szeretnék a magokról különben sokat tarló szülék, ha gyermekök vallásos, jóerkölcsü és a munkásságban kitűnőséget tanusitó lenne; sőt neheztelnek a szegény gyermekre, ha szerencsétlen természetű szüléinek fonák nevelésmódja következtében nem olyatén fiút látnak gyermekökben, minőt mégis önelbizottságukban óhajtanának; elfeledik szegények, hogy a gyümölcs nem eshetik messze fájától. író nem azt csodálja, hogy sok gyermek nem növekedik szülei kívánsága szerint; de azt igenis, hogy annyi rosz példa , oly botlasztó káromkodások és durva nevelési rendszerök mellett, milyenre irónak háta is borsódzik, a tanoda annyi jeles ifjat képezhet a szerény falak közt. Volt eset, midőn iró az apa előtt fiának botlásait kötelesség-érzetéből felsorolá, azokat egy részben az apának róván fel bűnül; mert úgy mond iró, már nyakára hagyta őt nőni, már apjától sem fél sat. mire ez: de hogy nem fél, csak kapjak fel egy dorongot, meglátom, nem fél-e? lm a bánásmód! mire hogy iró a szerencsétlen apát komolyan figyelmeztette az olvasó elgondolhatja. És a köznevelés szomorú állapota családi körökben, szegény magyarjainknál, értve a közrendüeket, majdnem átalánös. A mivel mi nem birunk, azt másnak sem adhatjuk. Ép ezért kell tanárainknak jó bánásmód által vezetni a zsenge sarjadékot, hogy ez azt besziván idővel hasonlag cselekedjék. Ezért alkalmazzuk inkább, mint már fölebb emlitők, nevelésben is a tekintet használatát és legtöbbször csak egyedül. Szokástól függ minden , az ember szokásos állat, a mint szoktatjuk a gyermeket, olyannak fogjuk őt mint ifjat és férfiút láthatni. Es — ne feledjük, hogy vajmi nehéz kitörleni a roszat, ha a gyenge szívben gyökeret vert — tartós a rosz, mit ifja korunkban tanulánk. Ne feledjük azt se, kogy az első benyomások korán sem álmok , melyekre a felnövekedett lélek le nem bilincseltetett. — Eltűnnek ugyan ; de eltünésök után hagynak magok után néhány szikrát, melyek nem igen sokára dühös lángkint törnek ki, melyek azután egész emberre elterjednek ; — igen sokra képes a szokás. Maga a szüle vagy nevelő tekintete sokkal közvetlenebb leszen a lélekre és sokkal inkább hat a szívbe, mint a szó vagy tényleges büntetés, és mivel csendesen, minden szó nélkül szemtől szembe történik a környezők észre nem vételével, megkiméijük egyszersmind a gyermeket a szégyenkedéstől, és e kimélés ritkán téveszti hatását. De valami sajátszerű \arázserő is, hogy úgy szóljon iró, és tulajdon hatalom rejlik a tekintetben — de nem ám a harag vagy szenvedély, hanem a szellemi megfontolás tekintetében, és sokszor ép akkor annál nagyobb hatása, ha azt sem szó sem nyugtalan mozgások nem kisérik. Ha a gyermek dacos, heves, indulatos; a tanár, szüle vagy nevelőnek nyugodt, komoly és kemény tekintete azt többnyire korlátokba igazitják vissza. A nevelő vagy szülének büntetése elöl elillanthat egy romlott gyermek, vagy ép ellen is szegülhet; de a komoly és mégis szánakozó tekintetnek sokáig ellen nem állhat. És hol a szívben még lágy és érzékeny üreg mutatkozik — és mely szívben hiányzik teljesen ilyetén üreg ? — oda a felvidító és felegyenesítő, a szomorkodó és haragos szeretet tekintete nap sugáraikint hat, melyek kőtömeg közt még a legkisebb jégrészecskéí is fölkeresik és elolvasztják. — Szülék vagy nevelők, akartok-e vallomást saját neveltetök vagy magzatotoktól? — találkozzatok velők négyszem közt, ragadjátok meg kezeiket s nézzetek szemeikbe keményen és komolyan, de mégis szánakozólag és szeretetteljesen; — és sok esetben többet nyertek velők, mint fenyegetések és büntetések által. És ha a gyermek vagy tanuló igyekezetet és buzgóságot tanúsít, vagy jobbulásának jelét adja, és a nevelő vagy szüle őt helyeslő**) Unus nutus boni viri sexcentis argumentis praestat, ac niultis verborum contentionibus parem fidein meretur. Plut. in Phoc.