Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1852

i :i A feszdiség (pedantismus) a tanítást nevetségessé teszi; de én az arrai hajlamot egy jó tanártól mégis alig gondolom elválaszthatónak: szeretem mindazáltal, sőt követelem keverékét a feszdiség és engedékenységnek, mind kettővel pedig maga idejében a bánni tudást. Választás esetében a kettő közül mégis csak a feszdiség mellé állok; mivel az a rendre, mig az engedékeny a szabadságra nézve tesz többet; már pedig a szigor rendtőli átmenet a kedélyes szabadságra, az érettségi vizsgán nyerendő bizonyitványnál még bizonyosan nem leszen késő, mig a korán megízlelt szabadság után ifjú nehezen szokik a szükséges rendhez. Egy némely pedig gymnasiumi tanárban nem kíván nagy észt; sőt mondja, hogy ne is legyen az, s okadatolja is állítását, többek közt mondván: hogy az ily férfiúnak éreznie kell magában a jeles tehetséget; s a legjobbat, mit tud, mint talán új vagy eredeti nézeteket, gyermekkel vagy ifjúval nem közölheti; mivel továbbá iskolában csak egy elvnek kell uralkodnia, s egyedül az adatkatik elő, a mi már kiszabatott; végre, mivel az ilyennél hiányzik a tnérvessző a középszerűség méltánylása, s vele bánására, hiányzik a tehetség magát a hibázhatók vagy gyengék helyzetébe tenni. Ezen állítás helybenhagyathatott a hat osztályú gymnasiumban ; hol egyébiránt jó tehetségeknek sem volt szabad hibázniok ; különben tisztes fokozatok egész tábora van a nagyelmüség és tehetetlenség között. Egész máskép áll most a dolog a nyolc osztályú gymnasiumokban, mit eléggé igazol maga a tapasztalás. * * Az eddig tapasztalásból merített adatokon kiviil néhány pontot ajánlok még az ifjú tanárok méltányos figyelmébe, melyek igen elősegítik a fontos tanítás és nevelés ügyét; úgymint: a) A tanító, midőn tanteremébe lép, soha ne kezdje előbb a tanítást, mig a legnagyobb csend be nem állott; különben az egészet elrontjuk. Sokkal nehezebb l. i. tanítás közben azt eszközleni; és igy a kívánt siker, mely máskép mindenesetre jól eredményezhetne, be nem következhetik. Népesb iskolákban töltém legnagyobb részét tanítói éveimnek és ez elv soha meg nem csalt várakozásomban. fi) A tanító mindjárt tanítása kezdetén függeszsze figyelmét tanulóira. És a legkisebb moccanást oszlassa szét tekintetével, hogy minden illetlenség csirájában elfojtassék s igy minden pajkosság ellen komolyan működhessék. c) Tanító tanítványaira és azok viseletére mind végig felügyeljen. Kérdéseit majd egy majd máshoz intézze, hogy egy se legyen bizonyos a fel nem szólitásról. Felügyelését igen megkönnyitendi, ha szabadon értelmez és szemeit nem könyve, hanem tanítványaira függeszti. rf) Minden mellékes foglalkozások mellőztessenek : tanító pedig tanítás közben iskolából soha, igen fontos ok nélkül, ki ne menjen, s ekkor is helyébe felvigyázót rendeljen, ki a netalán történendő illetlenséget azonnal följelentse. Fő pedig: e~) Hogy mindjárt tanév kezdetén, ha talán elébbi tanévben rendetlenségek mutatkoztak, eleve és komolyan figyelmeztesse tanító tanitványit a megtartandó rend és fegyelemre. De ettől aztán eltérnie tanítónak nem szabad. Ha engedetlenséget tapasztal, azt azonnal torolja vissza komoly intés *), kemény dorgálás, könyvbe felrovás és még, ha mindezek sem használnának, bezárás állal, sőt kisebbeknél vessző is használtassék, hogy a rosz csirájában elfojtathassék. Ehez szigorúan ragaszkodván mindjárt a legelső föllépéstől fogva, s a rendet és fegyelmet folytonosan követelvén, tapasztalni fogja, mily könnyen haladand egész tanév folytán. *) Csak ne sok szóval éljen tanitó az intésnél; mert ez ismét nem vezet célhoz. Egy alkalommal munkatársom igy szól hozzám: Ön csak rá néz növendékeire, már hallgatnak; én pedig mennél többet beszélek nekik, annál roszabb. Hiszen az rosz, mondám én, hogy igen is sokat beszél. Itt is áll azon arany mondat: In mulliloquio non deest error (a sok beszéd ritkán hibátlan.) 2*