Századok – 2024
2024 / 4. szám - TANULMÁNYOK - K. Lengyel Zsolt: Kényszerhaladás. A Bach-korszak magyarországi történetéhez és utóhatásaihoz
KÉNYSZERHALADÁS hagyományokat kíméli, és hogy a Habsburg Birodalomba beolvasztandó magyar tartomány miben ismerje fel a maga jólétét.139 Magyarország 1849 nyarától ki volt rekesztve önnön igazgatásának döntéshelyzeteiből, így a bürokrácia kiépítésének kulcsfolyamataiból is. De ott vajon hajlandó lett volna-e meghatározó szerepet játszani, ha ezt a neoabszolutizmus megengedi? Bach belügyminiszter ismertetett tapasztalatai a belhoni vármegyei köztisztviselők „hírhedten gyengébb munkaképességével”140 megerősítik azt a szakirodalomban jó ideje felfedezhető tételt, amely szerint a rendszernek volt a bürokrácián belül is magyar ellenzéke, amely - körülményeihez képest - aktív ellenállást fejtett ki.141 Ez a magatartás, például az idézett Szőgyény-Marich Lászlóé az 1854-es birodalmi tanácsülésen más minőségben nyilvánult meg, mint a passzív ellenállás, a Bach-korszak közigazgatásában való bármiféle részvétel elutasítása, a magyar politikai eszmetörténetben korszakhatárokon átívelően méltatott magatartásminta, amelynek azonban a legújabb kutatások mítoszjelleget tulajdonítanak.142 139 Lásd a 9-10. jegyz. 140 Lásd a 117. jegyz. 141 Vö. előbb feltételesen: Lengyel, Zs. K.: Österreichischer Neoabsolutismus i. m. 268-27L; Uő: Neoabsolutismus-Probleme i. m. 100. Majd Deák A.: „Nemzeti egyenjogúsítás” i. m. 171-172.; Lengyel, Zs. K: Neoabsolutismus oder Willkürherrschaft i. m. 311-312. 142 Szakirodalmi utalásokkal: Lengyel, Zs. K.: Neoabsolutismus oder Willkürherrschaft i. m. 310-312. 143 Harm-Hinrich Brandt: Das Projekt der Landesvertretungen 1851-1859. In: Der österreichische Neoabsolutismus als Verfassungs- und Verwaltungsproblem. Diskussionen über einen strittigen Epochenbegriff. Hg. Harm-Hinrich Brandt. Wien-Köln-Weimar 2014. 313-382. 144 Lengyel, Zs. K: Zum Problem der Landesvertretung i. m. 385-411. Az aktív ellenállás másik példája magasabb szinten fedezhető fel. A központi vezetés 1851 óta a koronaországok számára egy-egy országképviselet létrehozását irányozta elő, amely intézmény az egyes tartománynak legfeljebb feltételes közreműködési jogokat biztosított volna. Ez a neoabszolutista önreform végül nem valósult meg.143 Magyarországon 1854-ben megkezdődtek, 1856-ban viszont megfeneklettek a tárgyalásai. Az öt közigazgatási kerület előkészítő tanácskozó bizottmányainak magyar tagjai elzárkóztak olyan megállapodásoktól, amelyek nemcsak megszilárdították volna a császári államot gazdaság- és pénzügypolitikai szempontból, hanem a Magyar Királyságot továbbra is megfosztották volna nemzeti és politikai önigazgatási jogaitól, sőt az országos hatáskörrel tervezett országképviseleti intézmény öt részre történő felosztásával megbontották volna az ország területi egységét. Az osztrák és a magyar érdekek egyenesen tragikomikus összeférhetetlensége következtében az egyik fél nem engedte meg azt, amit a másik - aktív ellenállást kifejtő - fél el sem akart fogadni: a beleszólást. így érthető, hogy az országképviselet - a neoabszolutizmus más szervezeti intézkedéseitől eltérően — nem vonult be a későbbi Magyarország stratégiai terveibe.144 691
