Századok – 2024
2024 / 4. szám - TANULMÁNYOK - K. Lengyel Zsolt: Kényszerhaladás. A Bach-korszak magyarországi történetéhez és utóhatásaihoz
KÉNYSZERHALADÁS a következőkben ismét keményebb hangvételre, sőt, azt meg is kell védeni azoktól, akik „vissza akarnak térni a régihez”, akik ellen ezért „teljes erővel harcolni kell”. Az osztrák akarat és a magyar igény között ingadozó birodalmi tanácstag arra figyelmeztetett, hogy „az idegen igazságügyi tisztviselők alkalmazása nem haladhat meg egy bizonyos mértéket”, amelyet pénzügyi szempontok amúgy is kiszabnak. Salvotti végül felvetett egy jelentős gondolatot, amelyet azonban nem fejtett ki. „Átmeneti időszakban vagyunk”, mondta a definitivum első évében, de „ha majd leküzdjük a kezdeti nehézségeket, és a gyakorlat megkönnyíti az ügykezelést, és ha főleg hajlandóak leszünk azokat a fiatalabb erőket igénybe venni, akiket az ország maga képes biztosítani, akkor a jelenleg többé-kevésbé elterjedt vonakodás megszűnik, és a kormány a lakosság nagy többségének valódi javára látja majd megoldva nagyszerű feladatát”.133 133 ÖStA HHStA RR OK 7. d., 1853: 194 (aug. 30.). Anton von Salvotti lovag előadása. [Bécs], 1853. aug. 20. A Birodalmi Tanács 1853. aug. 16-i ülésének jegyzőkönyve szerint Philipp Freiherr von Krauß birodalmi tanácstag is elvárta a más tartományokból Magyarországra érkezett köztisztviselőktől, hogy „ismerkedjenek meg az ország nyelvi és egyéb sajátosságaival”. - Uo. 134 Lásd a 24. jegyz. Vö. Stickler, M.: Erzherzog Albrecht i. m. 137—159. 135 Forrástanulmány három közigazgatási kerület vármegyéihez: Pest-Pilis-Solt (Pest-Buda), Heves és Külső-Szolnok (Pest-Buda), Borsod (Pest-Buda), Baranya (Sopron), Somogy (Sopron) és Csanád (Nagyvárad): Pap /..-Magyarországi, m. 111., 139., 141-145., 170-174., 176-177., 203., 205-207., A bécsi és magyarországi birodalmi vezetés a neoabszolutista évtizedben tudatában volt a közigazgatási személyzet belhoniakkal és - főleg - külhoniakkal való felduzzasztásának kockázatával, ugyanakkor komoly okokra hivatkozott a külhoniak nagyobb számú magyarországi alkalmazásáért. Bármelyik oldalról feszegette is a kérdést, dilemmával szembesült: a belhoniakkal a rendszer magyar ellenzékét gyengíthette, ezzel azonban lojalitási, nyelvi és fegyelmi problémákkal terhelhette meg magát; a külhoniakkal biztosíthatta magának a szükséges segítséget a német szolgálati nyelv és az osztrák jogi normák magyarországi bevezetéséhez, Albrecht főherceg kedvelt kormányzói vállalkozásához, ellenben veszélyeztethette a közigazgatás társadalmi elfogadottságát.134 A magyarországi közhivatalnokság nemzetiségi statisztikája e dilemma feloldhatatlanságáról tanúskodik: nevezetesen a két csoport keveredéséről. A belhoniak és a külhoniak együttes jelenléte területről területre, hivatalról hivatalra adatszerűén bizonyított, váltakozó arányokkal, gyakran a belhoniak többségével és az 1848-as forradalom előtt vagy annak évében megkezdett szolgálattal, a vármegyékben jóformán valamennyi hivatalban, részben magasabb beosztásokban. Ez a folyamatosság csak az 1860-as évek elején szakadt meg helyenként, mivel ez idő tájt a Bach-huszár, elsősorban a külhoni, politikai kegyvesztettségbe, így az elbocsátás sorsára juthatott. Ha ez a hivatalnoktípus tovább szolgált - amire szintúgy van példa -, akkor a személyi kontinuitás túlnyúlt a neoabszolutizmus korszakán.135 689
