Századok – 2024
2024 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Szeghy-Gayer Veronika: Tost László, Kassa polgármestere (Czáboczky Szabolcs)
TÖRTÉNETI IRODALOM a trencséni pénzügyigazgatóság helyi kirendeltségéhez nevezték ki. A szerző helyesen mutatott rá, hogy az a szlovák közeg, amellyel Tost itt találkozott, teljesen különbözött attól, amelyet Sárosban vagy Zemplénben megtapasztalt. Az árvái kitérő és nyugdíjaztatása után, 1925-ben került vissza Kassára, ahol nemcsak a közélet egyik emblematikus figurája lett, hanem 1933-tól a város alpolgármestereként is szolgált. Szeghy-Gayer interpretációjában Tost László egy magas termetű, közvetlen modorú, társasági ember volt, aki karizmája révén - pártfogók mellett - sok ellenséget is szerzett magának. Az első bécsi döntés aláírása nemcsak az ő személyes sorsában és Kassa történetében, hanem a Csehszlovákia déli régióiban élő magyarság életében is változásokat hozott. Kassa Magyar Nemzeti Tanácsa 1938. november 3-án nevezte ki Tost Lászlót Kassa polgármesterévé, így egyike volt azoknak, akik a bevonuló magyar hadsereg alakulatainak vezetőjét és Horthy Miklós kormányzót személyesen fogadhatták. A pár órás eufóriát követően a város első embere nagy elánnal látott neki a munkának, ám az adminisztráció, az iparengedélyek kérdése és az egyre nagyobb adósságok komoly teherként nehezedtek a vállára. 1939 májusában távozott is a polgármesteri székből, amelyet az antiszemita meggyőződésű Pohl Sándor vett át. A világháború évei alatt a konzervatív, angolbarát Tost azon közéleti szereplők közé tartozott, akik nyilvánosan bírálták a nácik és a nyilasok politikáját és propagandáját. A nyilas hatalomátvétel után pár hónappal, 1945. január 3-án a terror végrehajtói Kassa közelében, a Csermely-patak völgyében végeztek vele. Ezt a szomorú történetet a szerző magával ragadó stílusban és példaértékű precizitással tárta elénk. Hasonlóan járt el a Tost Gyula tragikus sorsát ismertető fejezetben is. O a kiugrási kísérletben való részvétele, illetve annak sikertelensége után saját kezével vetett véget életének. Az életrajz záróakkordjaként özvegy Tost Lászlóné, a Moyzes utcai bérház és a leszármazottak világháború utáni, a pártállami szocializmusban átalakuló Kassán belüli sorsát ismerhetjük meg. A kötetet letéve joggal vetődhet fel az olvasóban a kérdés, hogy valóban Tost László-e a mű főszereplője és a vizsgálat „tárgya”, ahogyan azt a könyv címe sugallja. Véleményem szerint nem - s éppen ez a munka legnagyobb erénye. Szeghy-Gayer képes volt térben és időben, a maga dinamikájában láttatni egy hosszú folyamatot, teljesen figyelmen kívül hagyva a politikatörténet „törzsi bálványait” (François Simiand), a kronológia bevett határmezsgyéit. A szerző „kézen fogva” vezeti az olvasót az észak-magyarországi vármegyék periférikus településein, a csehszlovák demokrácia kassai magyar pártéletében és a magyar állami keretekbe nehezen visszaintegrálódó város hétköznapjaiban. Vagyis Tost László és családtagjai életeseményeinek politikai, gazdasági, társadalmi, etnikai és kulturális környezetére fókuszál, főszereplővé emeli a kontextust. Előfordulhat ugyanakkor, hogy az olvasó úgy érzi, a könyv elhalmozza őt ismeretlen nevekkel, ezeket szerencsés lett volna egy névmutatóban összegyűjteni. Hasonlóan érdemes lett volna egy helységnévmutatót is összeállítani, mivel a vizsgálat fókusza állandóan mozog, s velük együtt az emberek is, akiknek persze nemcsak a tér- és időbeli helyzete, hanem időnként a meggyőződésük is változott. Összességében azonban a szerző a lokális kutatásokat érintő, fentebb említett tévhitekre teljes mértékben rácáfolt, az igényesen szerkesztett képi anyag pedig az írásban rekonstruált történet kiváló segédanyagává vált. Reménykedhetünk benne, hogy Szeghy-Gayer és a Kassai Magyarok Fóruma együttműködése ezzel a művel nem ért véget, és hasonló - a forma és tartalom harmóniáját nyújtó - munkák jelennek majd meg a mai Kelet-Szlovákia színes múltjáról. Czáboczky Szabolcs 592
