Századok – 2024
2024 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Hegedüs Gyula: Befogadás és integráció. Az 1956-os magyar menekültek az Egyesült Királyságban
BEFOGADÁS ÉS INTEGRÁCIÓ A Haverton Hill-i zavargás híre bejárta a brit sajtót, de valójában ez volt az egyetlen komolyabb összetűzés a menekültek és a helyi lakosság között. A bulvársajtó szívesen közölt híreket a menekültek és a helyiek konfliktusairól, és időnként a tekintélyesebb napilapokban is megjelentek cikkek, olvasói levelek a magyar menekültekkel kapcsolatos problémákról. A magyarországi sajtó természetesen örömmel szemezgetett az ilyen tudósítások között, hangsúlyozva, hogy a „disszidensek” között számos bűnöző és szerencselovag is volt, illetve hogy sokan csalódottsággal tapasztalták, hogy a remélt „Eldorádó” helyett Angliában kemény munka és alacsony fizetés várt rájuk." A menekültek beilleszkedése a brit társadalomba 1957 tavaszára-nyarára úgy tűnt, hogy a továbbutazni kívánóknak sikerült elhagyniuk a szigetországot, a többiek pedig elkezdtek beilleszkedni a brit társadalomba. A brit külügyminisztérium egyik munkatársa már 1957. január végén a következőképpen foglalta össze a helyzetet: „Általában elég jól halad az asszimiláció, bár az Országos Széntanácsnak nehézséget okoz teljesítenie azt a vállalását, hogy 5000 magyarnak munkát adjon a bányákban. Kezdetben volt némi elégedetlenség, mert sok menekült azzal a reménnyel jött ide, hogy azonnal továbbmehetnek Európán kívüli országokba. Ami az Egyesült Államokat illeti, ez a jelenlegi bevándorlási szabályok miatt nem lehetséges. [...] Ausztrália is inkább közvetlenül Ausztriából fogadna bevándorlókat. Az Egyesült Királyságban a menekültek letelepedésével párhuzamosan az elégedetlenség is csökken. Néhányan családi okokból úgy döntöttek, hogy hazautaznak Magyarországra, aminek nincs akadálya, bár a brit kormány nem fizeti a hazaút költségét, és nem fogadja vissza őket, ha ismét meggondolják magukat.”100 99 „Túlzott, regényes vágyálmokat szőttek a Nyugatról...” Angol lapok a magyar menekültek nehéz helyzetéről. Népszabadság, 1957. január 19. 8.; „Meg kell fékezni a bajkeverőket.” Angol lapok a magyar disszidensekről. Uo. 1957. február 15. 6.; A magyarok nem találták meg az eldorádót Nyugaton. Uo. 1957. március 9. 6. 100 TNA FO 371/127702. P. S. Falla: Hungarian refugees című beszámolója, 1957. jan. 23. A fentebb már említett brit statisztikák alapján közel 1800 menekült döntött végül úgy, hogy visszatér Magyarországra. A hazatérés okairól nem készült felmérés, rendszerint családi motiváció állhatott a háttérben, de a beilleszkedés nehézségeit sem hagyhatjuk figyelmen kívül némely esetben. A magyar sajtó természetesen rendszeresen beszámolt a Nagy-Britanniába menekült, megtévesztett „disszidensek” sanyarú sorsáról, és lelkesen adott hírt a hazatérni szándékozókról. A Népszabadság 1956. december 25-i számában megjelent egy külügyminisztériumi sajtónyilatkozat, melyben - állítólag - 20 angliai magyar menekült üzent családjának: „Az októberi események időszakában a nyugati rádió csábítgatásainak 553