Századok – 2024
2024 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Ordasi Ágnes: A fiumei elitcsoportok és a bosnyák vasúti összeköttetés dilemmái a dualizmus korában
ORDASI ÁGNES lehetőségeket, és milyen megfontolások vezérelték őket. Arra is keresem a választ, hogy az Osztrák—Magyar Monarchia és a bécsi udvari körök érdekei mennyiben határozták meg a magyar állam „akciórádiuszát”, illetve a különböző prioritások mikor, hogyan és mennyiben keresztezték egymást. Volt-e lehetőség az érdekek összehangolására, az ellentétek elsimítására? Azt is elemzem, hogy a nagypolitikai játszmákon kívül milyen tényezők befolyásolták a vasútépítést, és milyen érvek szóltak a vonalvezetési koncepciók ellen és mellett. Végül figyelmet fordítok a fiumei elitcsoportok egzisztenciális viszonyainak feltárására és fenyegetettségérzetük, védekezési mechanizmusaik, problémamegoldó stratégiáik bemutatására is. „El a tengerhez!”5 5 Kossuth Lajos: El a tengerhez! Hetilap, 1846. január 27. 170-172. 6 Gergely András: Egy gazdaságpolitikai alternatíva a reformkorban: a fiumei vasút. Bp. 1982. 7 Gergely András: A fiumei vasút vitája az utolsó rendi országgyűlésen (Kísérlet a magyar politikai erőviszonyok átrendezésére az 1848-as forradalom előtt). Századok 113. (1979) 610-642. Fiumének, a Magyar Királyság egyetlen tengeri kikötőjének fejlődési és fejlesztési lehetőségei a 19. század első negyedétől összeforrtak a vasútépítés kérdésével. A magyar árucikkeknek az Adria partjára és külföldre juttatása az ország elsőrangú gazdasági érdekei közé tartozott, így a magyar tengeri vasút koncepciója már az 1836-ban kihirdetett első vasúti törvényben (1836. évi XXV. te.) szerepelt a Pestről, illetve „Sziszektől a magyar tengeri rév partokig” megépítendő vonalvezetés formájában. Ugyanakkor az is ismert, hogy a Magyarországot és Fiúmét összekötő Károlyváros-Fiume vasútvonal csak több mint három évtizeddel később valósulhatott meg.6 A késedelem az abszolutisztikus kormányzat szándékaira, az egyéb birodalmi prioritások előtérbe helyezésére, valamint egyes bécsi és trieszti körök lobbijára vezethető vissza.7 A vasútvonal létrehozására csak azután kerülhetett sor, hogy a kikötővárost az 1868. évi horvát—magyar kiegyezés értelmében ismét a magyar kormányzat joghatósága alá helyezték. Az ekkor a magyar közigazgatásra bízott „Fiume” azonban sem adottságaiban, sem méretében nem egyezett a reformkorban ugyanígy nevezett, ám nagyobb területű településsel. A magyar kormányzat fennhatósága alá kizárólag Fiume városa és kikötője, illetve Cosala, Drenova és Plasse alközségek kerültek; Buccari, valamint Fiume vármegye a Horvát Királyság része maradt (1868. évi XXX. te.). Magyarország részeként a helyi olasz nyelvű elitek számítottak a magyar kormány kiemelt támogatására, illetve arra, hogy a magyarországi vállalkozók tőkéje immár nagyobb mértékben fog Fiumébe áramolni. Ám azzal is szembe kellett nézniük, hogy — bár a hagyományos összeköttetéseik többnyire megmaradtak — a horvát— magyar közigazgatási határok meghúzásával és Fiume egyes, főleg a horvát ajkúak 504
