Századok – 2024
2024 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Czinege Szilvia: Apponyi György 1872-es kísérlete egy katolikus konzervatív párt alapítására
CZINEGE SZILVIA 1844. október 27-én tartottak gyűlést. A mozgalomban jellemzően a káptalani testületek tagjai vettek részt, kevés püspök kapcsolódott be az eszmecserébe, közülük is leginkább Scitovszky János pécsi püspök, 1849-től esztergomi érsek. Az aránytalan részvétel okát Fazekas Csaba abban látja, hogy ez a réteg szembesült leginkább „a liberalizmus társadalom formáló programjának erejével és megvalósulási lehetőségeivel”.14 Az viszont érdekes fejlemény és — Apponyi pártalakítási kísérlete, valamint annak egyház felől érkező támogatottsága szempontjából - nem elhanyagolható szempont, hogy a reformkori mozgalom vezéralakjai az 1860-1870- es években többnyire már a felső klérusban foglaltak helyet. Az országgyűlésen és a sajtónyilvánosságban folytatott eszmecsere mellett nézeteik megvitatása céljából rendszeresen tartottak országos értekezleteket, Pesten egy koordináló központot is szerveztek. Felismerték, hogy ha ellensúlyozni kívánják a liberalizmust, nemcsak egyházpolitikai témákkal kell foglalkozniuk, hanem közéleti problémákkal is, így megjelent az az elvárás, hogy az egyház képviselői alakítsanak ki kapcsolatokat a világiakkal. A „fontolva haladók” szervezkedése erre kiváló alkalmat teremtett, így az egyháziak részt vettek a Konzervatív Párt 1846. november 12-i alakuló ülésén, Fogarassy Mihály nagyváradi kanonok pedig tagja lett annak a kilenctagú bizottságnak, amely a programot dolgozta ki. Viszont — az egyháziak legnagyobb sajnálatára - fő célkitűzésük, hogy az országgyűlés alsó táblájára delegált káptalani követek fejenkénti szavazati jogát visszaállítsák, kimaradt a programból. Ezért másnap külön értekezletet tartottak, amelynek jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a katolikus egyháziak a reformellenzékhez és a „fontolva haladó” konzervatívokhoz hasonlóan a pártalapítás igényével léptek fel. A forradalom és szabadságharc némi fordulatot hozott a politizáló egyháziak helyzetében, szervezkedésüket nem tudták folytatni az újonnan kialakult helyzetben, továbbá mind az udvar, mind a magyar kormány részéről rosszallásban, megtorlásban volt részük. A magyar kormányzat ugyanis elvárta az egyháztól a szabadságharc ügyének aktív támogatását, ugyanakkor az udvar is számított az egyház lojalitására. Ezek vélt vagy valós elmaradása pedig lemondatáshoz, száműzetéshez vagy börtönhöz vezetett. Az egyház tagjainak az 1848-49-es népképviseleti országgyűlésen való részvétele elenyésző volt, inkább a passzivitás jellemezte őket.15 14 Fazekas Csaba: A katolikus egyház közéleti tevékenységének reformkori történetéhez. Esettanulmány: katolikus politikai program 1846-ból. In: Állam és egyház a polgári átalakulás korában Magyarországon, 1848-1918. Szerk. Sarnyai Csaba Máté. Bp. 2001. 24. 15 Fazekas Csaba: „Az idő ránk is terhesedett...” Adalék a politikai katolicizmus reformkori történetéhez. In: Hermann Ottó Múzeum Évkönyve 35-36. Szerk. Veres László - Viga Gyula. Miskolc 1997. 255—272.; Uö: A katolikus egyház közéleti i. m. 22—38.; Uö: Katolicizmus és konzervativizmus a XIX. századi Magyarországon. Múltunk 47. (2002) 427-450.; Uö: Szempontok az 1848-as püspöki kar politikai arculatának meghatározásához. Történelmi Szemle 63. (2021) 695-709.; Dobszay Tamás: Felekezeti érdekképviselet, szekularizációs kihívások, országos ügyek a káptalani követek működésében 474
