Századok – 2024
2024 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban (1987–1989) (Jeszenszky Géza)
TÖRTÉNETI IRODALOM Nagy Imre tette, tudatosan arra törekedve, hogy visszaállítsa az 1945-ös koalíciót. A főként kiábrándult marxistákból létrejött SZDSZ és az Antall József befolyása alá kerülő MDF azonban ezt visszautasította. Sőt, az 1945-től 1947 májusáig fönnállt valódi koalíció mintáját mellőzve (eltérve ezzel Mazowiecki 1989. évi lengyelországi kormányalakítási eljárásától) kivívta a többpárti, liberális, polgári demokráciát. Riba munkájának gerince intézménytörténet, azon belül a Párt hatalmi struktúrájának és fokozatos bomlásának a krónikája. A szerző rámutat arra, hogy az első lépés az MSZMP Politikai Bizottságának (PB: ez nagyjából megfelelt a végrehajtó hatalomnak) 1986. március 25-i kezdeményezése volt az úgynevezett „nem termelő tevékenységek”, azaz az egész államigazgatás és a (szigorú kontroll alatt tartott) nem politikai szervezetek, területek (MTA, kultúra, sport) tevékenységének felülvizsgálatára és „korszerűsítésére”, valamint a pazarló bürokrácia csökkentésére. Az előterjesztést a PB ugyanazon év októberében elfogadta, és az államigazgatás területén Lázár György (még nem mint „miniszterelnök”, hanem mint „a Minisztertanács elnöke”) Sárközy Tamás vezetésével létrehozott egy Programirodát, valamint a Minisztertanács Parlamenti Titkárságát. E kevésbé feltűnő szervezetek működésének volt az eredménye, hogy a vezetés korszerűsítésére irányuló munkaprogram forgatókönyvét 1987 májusában benyújtották. Kádár János és közvetlen munkatársai - az Oplatka András által, Németh Miklósról írt könyv (Oplatka András: Németh Miklós — Mert ez az ország érdeke. Bp. 2014) szerint - ezt a forgatókönyvet kis trockizmussal megfertőzött színtiszta revizionizmusnak nevezték. 1987 nyarán a párt- és állami vezetésben lezajlott számos személyi változás, a „káderforgó” legfontosabb eleme az volt, hogy 1987 júniusában Lázár Györgyöt Grósz Károly váltotta a minisztertanács élén. Grósz profilját megrajzolva Riba árnyalja, sőt egyenesen cáfolja a róla mint „keményvonalas” politikusról élő képet. Szerinte Grósz - bár hitt a kommunizmusban - az első reformokkal azonosult. Ugyanekkor lépett elő Németh Miklós a gazdaságpolitika elsőszámú irányítójává. Az MSZMP PB, majd a jóval szélesebb Központi Bizottság (KB) júliusi állásfoglalásában a politikai intézményrendszer reformja, implicit módon pedig a Párt vezető szerepének a kérdése is megjelent. Ekkor már az MTA különböző intézeteiben és más tudományos műhelyekben évek óta folyt egyfajta „reformpolitika” kidolgozása. A Sárközy Tamás, Kulcsár Kálmán és Kilényi Géza által, a reformra kidolgozott „nem titkos, de nem nyilvános” Elökoncepció legalább olyan fontos volt, mint a közgazdászok Fordulat és reform^ — olvassuk Ribánál (66-67.) -, s egy radikális politikai-államszervezeti reform mellett foglalt állást. Ehhez zöld utat biztosított Gorbacsov is Grósz 1987. júliusi moszkvai látogatásán, aki így bátran magáévá tehette Sárközyék javaslatait: a magántulajdon elismerésének, a vegyes gazdaság és a külföldi tőke működési engedélyezésének programját. Az 1987 végén elkészült Javaslat a Minisztertanács működésének, munkamódszerének fejlesztésére jelentős lépés volt, csakúgy, mint Horváth István belügyminiszteri kinevezése, akit a „volt adminisztratív KB-titkártól váratlan nyíltság és szokatlanul előremutató gondolkodás” (84.) jellemzett. A szerző megállapítása szerint, az 1988-as évre a reformerek és Kádár közötti koncepcionális ellentét nyomta rá a bélyegét. A májusi országos pártértekezleten Grósz nem exponálta magát egyik irányban sem, ám Kádár pártelnökké választása már távozásának előszele volt. Grósz pártfőtitkársága, a döntéshozói (Párt) és a végrehajtói hatalom egy kézben való összpontosítása és a Párt vezető testületéiben végrehajtott jelentős személyi változások jó irányba tett, ám óvatos lépések voltak; akárcsak Pozsgay, majd Nyers államminiszterként való belépése a kormányba (amely pozícióval nem járt önálló tárca), valamint Kulcsár Kálmán igazságügyminiszteri kinevezése is. Emellett megkezdődött a Párt „államosítása”: az alkotmányreform és az országgyűlés felértékelése, „fej bólintó János” szerepéből fokozatosan a hatalom részévé válása, bár a pártirányítást - az MSZMP-frakción keresztül - ekkor még biztosítottnak látták. A pártfegyelem intézménye fönnmaradt, ám engedélyezték a Párton belül „platformok” létesítését. 193
