Századok – 2024
2024 / 1. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Riba András László: Hatalomtechnika a pártállam végóráiban (1987–1989) (Jeszenszky Géza)
TÖRTÉNETI IRODALOM Még fontosabb volt, hogy a kormány elkezdte magát a Párttól független irányító testületnek tekinteni. Az 1988. november 1-2-i kibővített KB-ülés átmenet volt a plurális politikai játéktér, a külső mozgalmak elfogadása felé, miközben résztvevői még határozottan kiálltak a szocialistának nevezett társadalmi rend és a szövetségi rendszer, azaz a Varsói Szerződés mellett. 1988 novemberében Grósz javaslatára jelentős mértékben átalakították a KB és a PB munkarendjét, nagyobb önállóságot biztosítva a kormányzatnak - amelyet november 24-étől már Németh Miklós vezetett. A csere hátteréről - sajnos - nem informál a könyv. Ez és a Minisztertanács 1989. január 19-i ülése - a jegyzőkönyvek alapján - már egy népfrontos, a párttal szemben önálló, pluralista kormányzás kezdetét jelentette. Ehhez azonban kellett a párt - a KB - beleegyezése. Riba szerint ez tette lehetővé a békés átmenetet, amelyet a Németh-kormány vezényelt le. A szerző azt is hangsúlyozza, hogy megkerülhetetlen volt az 1956-os események „ellenforradalomként” való minősítésének az elvetése, ám ez nehéz döntés volt, s csak fokozatosan tette magáévá az állampárt. A párt vezetői azonban arra számítottak, hogy a jövőben állami funkciókban fogják képviselni pártjuk irányvonalát. Ezzel — és az ellenzék nem várt egységes föllépésével - meghiúsult a terv: a háború utáni koalíció megismétlése, vagy a lengyel példa, azaz a kommunistákat is bevonó Mazowiecki-kormány utánzása. Az MSZMP 1989. nyári fegyverletétele előtti utolsó hatalomátmentési kísérlet az egykor és ma is alig ismert szervezet, a Nemzetközi Jogi és Közigazgatáspolitikai Bizottság (NJKB) - Riba által részletesen bemutatott - működése volt. 1988. november végén a Grósz elnöklete alatt létrehozott (de első ülését csak 1989. február 2-án megtartó) testület tagjai a párt meghatározó személyiségei voltak. Ám sokatmondó tény, hogy az állandó meghívott, Németh Miklós, a bizottság öt ülésének egyikén sem vett részt. Riba részletesen ismerteti az üléseket. 1989 februárjában egy új alkotmány kidolgozását javasolta a KB, amely egy „szabad, demokratikus és szocialista államot” képzelt el. (181.) Nagy Imre és mártírtársai újratemetését és elítélésük jogi felülvizsgálatát Grósz és hívei is elfogadták, de a párton belüli rehabilitálásukat „nem tartották időszerűnek”. (128.) Velük szemben Nyers Rezső, Pozsgay Imre és Szűrös Mátyás politikai elődnek állította be Nagyot. A mártír miniszterelnök jogi felmentése azonban nem járt együtt számonkéréssel és jelképes felelősségre vonással sem. A KB június 23-24-i ülése a reformszárny teljes győzelmét jelentette, egy illuzórikus cél (a kommunizmus és a szociáldemokrácia nemzeti alapú szintézisének) megjelölésével. A párton belüli hatalmi küzdelem vesztesei által vívott utóvédharcnak látom a Nagy Imre besározását célzó szovjet dokumentumok Grósz általi ismertetését és az ellenforradalmat vizionáló Thürmer Gyula tevékenységét. Ide tartozik Grósz később elhangzó minősítése is a végül felülkerekedő „revizionista áruló erőkről”. (202-203.) Nem tartom indokoltnak, hogy a szerző tudatosan és bevallottan mellőzte a Nemzeti Kerekasztal tárgyalásait, ahol az MSZMP - álláspontját fokozatosan föladva - belenyugodott a Kádár-rendszer teljes fölszámolásába. Meg kell jegyezni, hogy a bürokratikus folyamatok útvesztőjében az olvasó nehezen igazodik el, ezért célszerű - Riba könyve mellett vagy inkább előtt - (újra)olvasni Romsics Ignác, Volt egyszer egy rendszerváltás című könyvét (Bp. 2003), amely a kül- és belpolitikai események rendszerezett, közérthető és illusztrált összefoglalását adja. (Furcsállom, hogy a felhasznált irodalomban nem szerepel ez a munka.) A belső hatalmi viszonyok történetének bemutatása ugyan megáll önmagában, de Riba kötetében nem kap elég hangsúlyt, hogy mekkora szerepe volt a változásokban a meghatározó, külső folyamatoknak, mindenekelőtt Gorbacsov reformtörekvéseinek, majd a szovjet-amerikai tárgyalásoknak. Ezek nyomán lettek ugyanis egyre hangosabbak és erősebbek a Párttól független ellenzéki erők és az ő követeléseik. Az MSZMP bomlásának és kimúlásának történetét lezáró XIV. kongresszus eredményét a távolról szemlélő, egykorú kortárs (jelen recenzens) „happy endingnek ” tekinti, miközben elismeri az egykori állampárt rendszerváltozás felé mind gyorsabban haladó személyeinek az ér194
