Századok – 2023
2023 / 5. szám - TANULMÁNYOK BUDAPEST EGYESÍTÉSÉNEK 150. ÉVFORDULÓJÁRA - Herédi Attila: Partrendőrség Pesten (1870–1874)
HERÉDI ATTILA Guma György a további gyanúsítások alól is megpróbálta tisztázni magát: azt a vádat, hogy önkényesen intézkedett volna a kirakodóhelyekről a hivatalosan engedélyezett területeken felül, határozottan tagadta. A partkapitány szerint a „rendetlenségek” abból adódtak, hogy például a nem építőanyagnak kijelölt helyeken található „hét tégla- és kő garmada” már akkor is ott volt a molnárok partszakaszán, amikor ő átvette a posztját, de így is maradt elegendő hely a molnárok és a fuvarosok számára. Egy másik helyen (Luczenbacher Pál építőanyag-nagykereskedő számára fenntartott területen) „a múlt évekből mintegy 50 000 tégla és kő is létezik, mely bitang, és melynek gazdáját a mai napig sem tudom”. Valamint „A Káldor és Schlocz-féle uszodák előtti partrészeken semminemű építési anyag nem létezik, ugyan annak tőszomszédságában a városi kövezőkő csakis kirakatott, és ezen kívül egészen a szabad fürdőig semminemű egyéb építőanyag legalább tudtommal ki nem rakatott, és nem is létezik kirakva — a vízvezető part mellett azonban létezik kirakva mintegy 80 000 tégla, de mely hely kirakodóhelyül a tekintetes városi tanács által kijeleltetett.” Guma szerint egyébként is, „akinek a hatóságtól a jog megadatott, nehezen vetnék alá magokat az én netaláni ellenkező rendeletemnek”.41 41 Uo. 508-511. 42 Uo. 503-504. Guma György úgy nyilatkozott Thaisz Eleknek az őt érintő vádakkal kapcsolatban, hogy azok alaptalanok, és hogy beosztottja, Kirisics József „partírnok” az „ő háta mögött” ármánykodik a főkapitánynál ellene: „miként már több ízben tapasztaltam, hogy Kinyizsi [helyesen Kirisics! - H. A.] József úr, ki tudva azt, hogy én a biroukratiai [sic!] eljárásban járatlan vagyok, minden alkalmat megragad személyemet lealázni, és hivatásomban gátolni.”42 A tanács felszólítására Thaisz főkapitány is kifejtette véleményét a partkapitány személyéről és intézkedéseiről: „a főkapitányság, melynek a partkapitányság feletti ellenőrködés kötelességévé van téve, azon volt, hogy a hivatalos eljárás és formákkal tökéletesen avatatlan új partkapitányt amennyire csak lehetett megismertesse, de különösen igyekezett a főkapitányság Guma úrnak a Tekintetes Tanács által megállapított partbeosztást megmagyarázni, melynek szigorú fenntartására azután több ízben szóbelileg figyelmeztetve lett. [...] Amíg tehát a partkapitány [az] előfordult ellenszegülési esetekben a főkapitánysághoz fordult, minden a lehető jó rendben ment és alapos panasz semmi oldalról nem tétetett; azon perctől kezdve azonban, midőn a partkapitány saját belátása után indulva és magát a főkapitányság jogos befolyásától emancipálva a fennálló partbeosztást rakoncátlanok irányában fenn nem tartja, sőt, mióta megengedi, hogy a városunkat látogató tégla- és egyéb gyárosok és szállítók ott rakodjanak, ahol ők akarnak, és mióta írásbeli engedélyeket is állít ki, hogy más célokra kijelölt helyeken téglás 903