Századok – 2023
2023 / 1. szám - TÁRSADALMI, GAZDASÁGI KIHÍVÁSOK – NAGYVÁROSI VÁLASZOK - Kollár János Miklós: A trianoni menekültek elhelyezésének kérdése és a kislakásépítések Debrecenben
KOLLÁR JÁNOS MIKLÓS szándékozott országosan kislakások építésére fordítani, akkor szembetűnő, hogy olyan súlyos károk érték a térséget, amelyeket nem lehetett egyhamar kiheverni. De szerepet játszhatott az is, hogy az országos politikai elszigeteltségből az 1921-es év elején éppen kikászálódó városnak még nem volt meg a kellő érdekérvényesítő képessége a kormányzattal szemben, hogy kedvezőbb feltételeket tudjon kialkudni a maga számára.90 (E két állítás érvényességének megítélését azonban csak Debrecen és további városok - mindenekelőtt Nyíregyháza - lakáspolitikájának összehasonlító vizsgálatával lehetne elérni.) 90 Az 1920 májusában kinevezett Hubert Ottó kormánybiztos-főispán támogatásával erőteljes támadás indult Debrecen régi vezetőivel szemben. Márk Endrét a kommün idején tanúsított magatartása miatt igazoló eljárására szólították fel, majd fegyelmi eljárás indult Rostás István rendőrkapitány, valamint Magoss György tiszti főügyész ellen. Utóbbit 1920 októberében fel is függesztették hivatalából. Akibontakozó konszolidáció segítségével végül 1921 elején sikerült mérsékelni a szélsőséges indulatokat. Áprilisban szabadságolták a katolikus Hubertet, helyét pedig a református Miskolczy Lajos vette át. Veress Géza: A román megszállás és az ellenforradalmi korszak első évtizede, 1919-1931. In: Debrecen története i. m. 192—201. 91 MNLHBML Db. sz. kir. v. közgy. jkv.-ei 250/10,280/11,450/11734/11,740/11,756/11,901/ 11,912.-VII.-1927. bkgy. 92 Petrichevich H. E.: Jelentés i. m. 24. 93 Major Zoltán László: Megjegyzések Debrecen város szociálpolitikájához az 1920-1944 közötti időszakban. In: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 16. Szerk. Gazdag István. Debrecen 1989. 83. Annyi bizonyos, hogy a város és a kormányzat álláspontja a kérdésben később sem közeledett, ugyanis a közgyűlési jegyzőkönyvek között még 1927-ben is olvasni olyan, a kormányzatot korholó gúnyos megjegyzéseket, miszerint az állam által 1924-ben épített nyolc kislakással a város túl sokat „nem nyert”.91 A barakkok és a szükséglakások ügye azonban korántsem volt megnyugtató még a további években sem. Az OMH zárójelentése szerint 1924-ben még mindig 130 család, 451 fő élt a Nyúlás, Salvator, illetve Bocskai téri barakktelepeken.92 Czimer Lajos törvényhatósági bizottsági tag 1928 nyarán a következőket írta a Salétrom laktanyánál álló szükséglakásokról és a Böszörményi úti deszkabódékról: „Megdöbbentő képek tárulnak azok elé, akik bátorságot vesznek maguknak arra, hogy ezeket a nyomortanyákat megnézzék.”93 A helyi sajtó rendszeresen beszámolt a kormány és a város közötti eredménytelen tárgyalásokról és előszeretettel hangoztatta, hogy Debrecen az egyetlen kitartó város az országban, amely nem hajlandó fejet hajtani a kormány igazságtalan és erőszakos lakáspolitikája előtt. Bizonyosan sokan voltak azonban, akik nem örültek a városatyák ilyesfajta „szabadságharcának”: az a többezer menekült, akinek nem állt módjában rokonoknál, ismerősöknél lakhatásra lelni. Sokan közülük még az évtized végén is lesújtó körülmények között, szükséglakásokban vagy deszkabarakkokban éltek. A város és a kormány, a „hatalmasok” vitája egyes egyedül az ő szenvedéseiket hosszabbította, értelmetlen módon. 79
