Századok – 2023
2023 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tamás Ágnes: Festmények metamorfózisai budapesti karikatúrákon (1890–1910)
FESTMÉNYEK METAMORFÓZISAI BUDAPESTI KARIKATÚRÁKON (1890-1910) egyszerre több lapnak is dolgoztak.3 Szana Tamás művészettörténész szerint például „Jankót sokszor csaknem beteggé tette az a tudat, hogy pénzért dolgozó mesteremberré kell lennie, midőn saját tartalmának érzése és becsvágya folyvást arra sarkalta, hogy valami nagyobbat, valami maradandóbbat alkosson. A jó barátok dicsérték elmés illusztráczióit, s tudta azt is, hogy neve humoros rajzai után országszerte jóhangzásuvá vált; ő azonban folyvást elégedetlen volt magával.”4 Faragó sem elégedett meg az egyébként sikeres karikaturistakarrierjével, ezért 1903-ban Berlinbe költözött, de egzisztenciáját ott is a karikatúrakészítés biztosította.5 Márton Ferenc festő, grafikus megemlékezése szerint viszont Bér Dezső nagyon szerette a karikatúrarajzolást s arra művészetként tekintett.6 3 Uo. 64-65. 4 Uo. 69-70. 5 Dömötör István: Faragó József. Művészet 6. (1907) 1. sz. 31-32. 6 Borsszem Jankó, 1924. október 19. 10. 7 Földi Eszter — Hessky Orsolya: így éltek ti i. m. 12. 8 Borsszem Jankó, 1924. október 19. 10. 9 Borsszem Jankó, 1924. október 19. 8-9. 10 Borsszem Jankó, 1924. október 19. 11. 11 Borsszem Jankó, 1924. október 19. 11. (készítette: Tolnai Ákos) Annak ellenére, hogy Jankó nem érezte maradandónak gúnyrajzait, a karikatúra presztízse az évek alatt nőhetett a művészetek között, s a 19-20. század fordulóján már kiállításon is megjelenhettek ezek az alkotások.7 A Bér Dezsőt búcsúztató politikusok és művésztársak is a művészetek közé sorolták a karikatúrát. Ripka Ferenc politikus, Budapest főpolgármestere ez alkalomból a karikatúra, a művészet és a politika összefüggéseiről is kifejtette nézetét: „A karikatúra a művészet benyomulása a társadalmi és politikai Ítélkezés termeibe.”8 Huszár Károly volt miniszterelnök pedig így írt Bérről és a gúnyrajzok jelentőségéről: „Sokszor megkapó módon rajzolta meg hibáinkat, és ragyogó humorával önvizsgálódásra és magunkba szállásra kényszeritett. Kedélyesen folytatta ezt a művészi munkát és véresen komoly gondolatokat ébresztett a közvéleményben. Százezrek és milliók ítéletét irányította rajzaival, amelyek közül százak és százak mint megrögzített képek most is ott élnek a magyar közvéleményben.”9 Az ellenzéki honatya, Ugrón Gábor szintén elismerően nyilatkozott Bér munkájáról, alkotásairól: „Mi, kik szenvedő tárgyai voltunk Bér Dezső művészetének, igaz hálával és szeretettel gondolunk ő reá vissza.”10 Bér kollégájának emlékezésében a művészszerep mellett felbukkan az újságíróéval rokon vonás is: az ország elveszített egy „fáradhatatlan művészt, aki kifogyhatatlan invenciójú krónikása volt a magyar politikai és társadalmi életnek.” [Kiemelés tőlem — T. Á.]11 Az 1900-as évek első felében egyes szerzőknél többször került a hangsúly ez utóbbi aspektusra: a politikai karikatúra egyik fő 762
