Századok – 2023
2023 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Toldi Lóránt: (Fél)polgárok hadiállapotban. Ivánka Imre volt 48-as honvédtiszt és választói az 1860-as évek elején
TOLDI LÓRÁNT eseményekbe. „A törvényesen reá ruházott jognál fogva [...] az illetők meghallgatása folytán a bírói hivatalra a következő egyéneket jelöli ki: Hörcsöki Sándor, Dobor János, Tar Kis Sándor, Pintér József [...]) a megjelőliekből a népnek szabad választást engedvén. Ezen kijelentésre a lakosok egy része felkiáltás útján Dobor János és a többi jelölt nevét is hangoztatta; míg a nép számosabb része, mint a zsellér lakosok azt kiáltották, hogy ők a kijelöltekből nem választanak, hanem azt kívánják, hogy a zsellérek közül is legyen legalább egy kijelelve. [...] ezek ebbéli követeléseikkel egyáltaljában fel nem hagytak.”130 130 MNL BKVML IV. 320. b 1. Az 1862. november 4-ei közgyűlés jegyzőkönyve. 131 Szelidi és szentkirályi remanenciális földekről van szó. 132 MNL PVML IV. 312. 1. d. Közigazgatási iratok. A Solti járás dunavecsei kerületének (Dobos Sándor és Hegedűs Sándor alszolgabírók) iratai 1862-1866. 1. d. 1862-1865. Adunapataji lakosok solti járás főszolgabírói hivatalhoz benyújtott folyamodványa, 1864. aug. 30. Törekvéseinek érvényesítésére a vármegye, valamint a központi államhatalom egyaránt erős szövetségesre lelt a községeket hol ellenőrző-regulázó, hol békéltető alsófokú járási igazgatás hivatalnoki gárdájában. A gazdaelit megalapozottan remélhette, hogy a stabilitás igénye miatt a fenti folyamatok kedvezményezettjévé lesz, függetlenül a vármegye politikai színezetétől vagy az államhatalmi berendezkedéstől. Rövid távon azonban bizalmi és igazgatási válságot eredményezett az ellentétes (bár egyre kevésbé kiegyenlített) belső társadalmi erőhatások találkozása: 1862-ben a kinevezett elöljáróság egyetlen napig sem maradt hivatalában. A tanács megválasztott öt tagja sem kezdte meg a hivatali működését, a helyüket november 14-én töltötték fel. 1861-ben a képviseleti intézményrendszerbe benyomuló, majd onnan ismét kiszoruló zsellérek érdekérvényesítési törekvése az általuk indított perben szintén elbukott. Tehát az igazgatás jogalkalmazói-hatalmi pragmatizmusa ezúttal is a társadalmi status quo megkötésére irányult. Ez a retrográd fejlemény egyidejűleg több szinten is jelentkezett, az állami intenció és a (jogalkalmazói) tudat mélyén gyökerező évszázados társadalmi rendezőelvek egymásra leltek. Az elvesztett per nem hozta magával a határhasználati vita lezárását, bár a zsellérek egyre kedvezőtlenebb alkupozícióval rendelkeztek, és további kiszorulásuk be is következett. Ez ismételten rávilágított, hogy a határ rendezetlenségének fenntartása valójában a gazdák érdekét szolgálja. 1864 augusztusában az említett remanenciák használatának ügyében a zsellérek egy csoportja a járás főszolgabírói hivatalához fordult: „az úgy nevezett pusztabéli131 remanentiákon a földes gazdáknak mintegy 1800 darab jószáguk rajta jár [...] mi házas zsellérek felszólítottuk a városi elöljáróságot, hogy csekély számú marháinkkal mi is oda hajtjuk. [...] Vagy pedig a földes gazdák jószágait is kitiltani, és a remanentiális földek legeltetési hasznát elárvereztetni, s többet ígérőnek ki adhatni kérjük.”132 757
