Századok – 2023
2023 / 1. szám - TÁRSADALMI, GAZDASÁGI KIHÍVÁSOK – NAGYVÁROSI VÁLASZOK - Kollár János Miklós: A trianoni menekültek elhelyezésének kérdése és a kislakásépítések Debrecenben
A TRIANONI MENEKÜLTEK ELHELYEZÉSÉNEK KÉRDÉSE ÉS A KISLAKÁSÉPÍTÉSEK DEBRECENBEN építési összeg felét a hajdúsági város köteles viselni, továbbá, hogy a kincstár által engedélyezett hitel után Debrecen 25 éven át évi 2,5%-os, azaz 250 ezer koronás kamatot tartozik fizetni negyedévi részletekben. A városvezetés köteles volt az építési területet költségmentesen rendelkezésre bocsájtani és a közművesítést saját költségén elvégezni, ugyanakkor a telekkijelölés csak az országos lakásépítési miniszteri biztosság hozzájárulásával történhetett. Fontos elvárás volt, hogy a felépült kislakásoknak legalább a fele kizárólag a vagonlakók, illetve más menekült és „helyhez kötött” tisztviselők elhelyezésére szolgálhatott, annak ellenére, hogy elkészültük után a lakások automatikusan a város tulajdonába kerültek volna.54 54 Amennyiben az építési költségek túllépték volna a 20 millió koronát, a többletet egyedül a városnak kellett volna állnia, megtakarítás esetén azonban annak felét vissza kellett volna utalni a kincstár részére. A fenti leiratot csakhamar követte egy másik is, amely egyetemi tanári lakások építésének érdekében a tervbe vett 88 kétszobás és 34 egyszobás lakás számát 68 kétszobásra és 26 egyszobásra csökkentette. Az így keletkező 4,5 millió korona megtakarítást a kormányzat 18 háromszobás tanári lakás építésére kívánta átcsoportosítani, melyek összköltsége 10,8 millió koronára rúgott. A fennmaradó hiány egy részét a kereskedelemügyi miniszter, másik részét pedig állami segítséggel szerzett kölcsön formájában Debrecen lett volna köteles állni, amit 1922. augusztus 1-jéig a kultusztárca teljes egészében megtérített volna. A kormányzat ajánlata után a törvényhatósági közgyűlés csalódottan vette tudomásul, hogy a leiratok figyelmen kívül hagyták a város kívánalmait, hiszen az állam által biztosított kölcsön nem lett vissza nem térítendő támogatás, és a város kizárólagos telekkijelölési joga is sérült. Hiába kerültek volna az elkészült lakások azonnal Debrecen tulajdonába, azok 50%-át a menekülteknek kellett volna adni. Tekintve az egyébként is súlyos debreceni lakáshelyzetet, ez a feltétel különösen problematikus lehetett a városvezetés számára. Azt is sérelmezték, hogy a kormányzat bizonytalanságban hagyta Debrecent a város által felveendő hitel tekintetében, és azt is, hogy a kiadások fedezetéül szolgáló fényűzési adó elvonásának esetére nem gondoskodott a fennmaradó költségek rendezésének mikéntjéről. Figyelembe véve az állami és az ekkor még nem ismert városi hitel után fizetendő kamatokat, valamint a kislakások építésére kijelölt terület közművesítésének költségeit (melyeket a városháza hozzávetőlegesen 8 millió koronára becsült), a közgyűlés 1921 decemberében határozatban mondta ki, hogy a tárgyalt feltételek mellett csak az egyetemi lakások ügyét hajlandó támogatni, mivel az a városra anyagi megterhelést nem jelent. Végezetül pedig, a korábbi városi álláspontot meglehetősen radikalizálva a közgyűlés dacosan úgy határozott, hogy hajlandó ugyan építési telket biztosítani az államnak, de azzal a kikötéssel, hogy ott a kormányzat a szükséges 70
