Századok – 2023
2023 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Dévényi Anna: Nemzetnevelés-parafrázisok. A nemzetépítéstől a hatalomkoncentrációig (Bánkuti Gábor)
TÖRTÉNETI IRODALOM gikus, az arányok tekintetében a referenciapontként meghatározott Imre Sándorról szóló fejezetnél billen csak meg a szerkezetet, mivel annak terjedelme a fókuszba állított Gömbösről és Hómanról szóló fejezeteket közelíti. A szerző mentségére szól, hogy rá hárult a feladat, hogy a hazai neveléstudomány legkomplexebb programját megalkotó Imre Sándor munkásságát összegezze. (A téma relevanciáját jelzi, hogy Dévényi e teljesítménye két évig, Donáth Péter 2022-ben megjelent monumentális pályarajzáig lehetett historiográfiai nóvum.) Az elbeszélést a módszertani megfontolások mentén strukturált szerkezet tartja mederben, ez mindvégig következetesen a kutatói kérdés megválaszolását elősegítő koordinátarendszerként működik. A szerző korábbi írásaiból már ismert didaktikai felvértezettsége e tekintetben túlmutat a téma specifikus, tudományági vonatkozásainak - az oktatáspolitikát meghatározó tényezők és az azt keretező szabályozások különféle szintjei, a különféle elképzelések nevelés- és pedagógiatörténeti háttere stb. - beható ismeretén, és lesz a szintézis elbeszélésmódját ugyancsak meghatározó tényező: a nyelvi megfőrmáltság az átgondolt módszertan kritériuma. A didaktikai tudatosság a szikár és lendületes szövegalkotás mellett a vendégszövegeknek az értekező részektől elkülönített tipológiai elrendezésében, az egyes fejezetek nyitányaként elhelyezett, az illusztratív funkción túlmutató, normatív jelentést hordozó képeinek kiválasztásában és a fejezeteket záró feszes összegzésekben is meggyőző. A kötet végére került, önálló tanulmányként is tekintélyes, Historiográfia és forrásadottságok fejezet és a 23 oldalt kitevő forrás- és irodalomjegyzék biztos kiindulópontja lehet a további kutatásoknak. Az angol nyelvű, tömörségében is informatív rezümét a kötet kurrens témája és szemlélete miatt is érdemes lenne nemzetközi szakmai folyóiratban publikálni. A kötet elegáns kivitele a történettudományi munkák kiadása terén egyre meghatározóbb Kronosz Kiadót dicséri. A kötet témája nemcsak alkalmat kínál, hanem kifejezetten igényli a diszciplináris határok átlépését. Az elméleti orientáció funkcionálisan indokolt, a komplexitást a nemzetnevelés körébe tartozó részterületek sajátos elméleti kérdései és módszertani igényei indokolják. A szerző kreatív módon adaptálja a különféle irányzatok és módszerek ajánlásait. Ha kell, Koselleck fogalomtörténeti megfontolásait érvényesíti, vagy szükség esetén a német neveléstörténet-írás áramlataihoz kapcsolódik. A szinkrón és diakrón összehasonlítással a probléma helyi és általános vonatkozásai közötti különbséget ragadja meg. Gömböst az újabb szintézisek és publikációk historiográfiájába ágyazza, Hóman elképzeléseit ezen felül szűkebb értelemben vett és alig ismert - az Országos Közoktatási Tanács tevékenységén át az iskolai rendtartások forrásszintjéig (!) vizsgált és értékelt - oktatás- és társadalompolitikai összefüggés-rendszerében elemzi. Figyelmet fordít a válságtörténet szemléleti innovációira, és inspirálják a fasizmus-kutatás újabb eredményei. A kutatás során azonosított jellemzők összegző értékeléséhez és a kutatói kérdés megválaszolásához nem rest a közpolitikái elemzés {Policy Analysis) és a még újabb keletű közpolitikái diskurzuselemzés kérdéseit használni. Egy-egy kifejezés használatának nemcsak célja, hanem történetisége is van, az utópiák megfogalmazásuk korát jellemzik. A „nemzetnevelés” fogalmának megjelenése a „modern”, „demokratizált” nemzeteszme kialakulásával egyidejű. A felvilágosodás szülötte a megkérdőjelezett vagy még kialakulatlan azonosság megerősítésének kívánatos vagy akár nélkülözhetetlen eszközeként. Felvilágosodás-ellenes környezetben kel életre a német államokban, a napóleoni hódítás által támasztott kihívás és megpróbáltatások idején. A franciák által elfoglalt Berlinben hangoznak el Fichte Reden an die deutsche Nation című, 1808-ban nyomtatásban is megjelent beszédei, amelyekben pedagógiai nézeteit a Nationalerziehung kifejezéssel határozta meg. Heinrich August Winkler 2005-ben magyarul is megjelent Németország története a modern korban című történeti összefoglalójában Fichtét az új német nacionalizmus atyjának tartja, mert bár téziseiben a német nevelés követelménye az egyetemes emberré nevelés eszménye mellett jelenik meg, recepciójában az előbbi vált hangsúlyossá. Ebben a német kulturális felsőbbren616
