Századok – 2023
2023 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gábor Kármán et al. (eds.): The Correspondence of the Beylerbeys of Buda, 1617-1630. Diplomatic Relations between Ottomans, Habsburgs and Hungarians (Papp Sándor)
TÖRTÉNETI IRODALOM gyűjtemény) című művéből kerültek át. Az említett kiadvány kétszer is megjelent (1848-ban és 1857-1858-ban). A második kötetből származnak a 17. századi oklevelek, amelyek mind Bethlen Gábor erdélyi fejedelemségének korszakára esnek. Egy, a témáról készült török nyelvű tanulmányomban listát készítettem ezekről a levelekről, és megadtam mellettük az isztambuli kéziratok jelzeteit. (Feridun Beyin mün§eati. Mecmua-i Mün§eatü s-Selatin. [Macaristan’a ve Erdel’e ait XVI —XVII. yüzyíl belgelerinin incelenmesi]. Archivum Ottomanicum 34. [2017] 129-137.) Ezek zömében a Nuruoszmanije Könyvtár 4311. számú kéziratában találhatók. Az itt tárgyalt kötetben lévő kéziratok természetesen nem az eredeti leveleket tartalmazták, hanem azok 17. századi másolataikat. Tartalom szempontjából nem hoztak volna sok adalékot, talán csak a nyomtatott változat esetleges hibáit lehetett volna ezek segítségével korrigálni. A bibliográfiából és a fejlécekből látható, hogy a budai pasák levelezéséhez a Feridun-kiadvány első, 1848-ban megjelent változatát használták. Ezt jelezni kellett volna, mert a második kiadás nagyobb, 600-as példányszámban jelent meg, így általában erre szoktak hivatkozni, ez az ismertebb, és a második kiadás második kötetének oldalszámai az elsőtől eltérőek. Mindig nagy kihívás annak eldöntése, hogy egy nagyméretű és soknyelvű forrásközlés milyen kiadási elvek szerint valósuljon meg. A tárgyalt kötetben a választott szabályok egységesen érvényesülnek. A szövegek nem sablonos másolatai az eredetieknek, hanem részben modernizáltak, amelyek megtartották az eredeti nyelvi sajátosságokat. Helyesírásuk, központozásuk egységes képet mutat, amely segít a szövegek értelmezésben. Ez érvényes az oszmán nyelvű forrásokra is, amelyeket a Dávid Géza és Fodor Pál által kialakított rend szerint közölnek. Ennek elve az, hogy a török szövegek a jelenleg érvényes török helyesírás szabályait követik, nincsenek benne az arab szavak eredeti betűkészletére utaló mellékjelek, de a mai modern török történeti forráskiadásokban használatos magánhangzó-hosszúságokat jelző „sapkák” (î, á, ű) sem. Egyetlen elemet tartottak meg, az arab ayn betűvel jelölt torokhangot ( ), amely az arab nyelvben különálló hangnak és betűnek minősül. Ennek a hangnak a jelölése vagy teljes elhagyása a kiadók döntése, vele vagy nélküle is értelmezhető a szöveg. Ha azonban szerepeltetik, miként e kötetben is, a technikai szerkesztésnél vigyázni kellett volna, hogy az aynok ne cserélődjenek le aposztrófra, amely egy másik betűt, a hamzát jelenti. A dokumentumok válogatása már magában is hatalmas munkát jelenthetett, hiszen a kiadók nem elégedtek meg a birodalmi levéltárak központi anyagával, hanem a Brünnben található Rambaldo Collalto levéltár anyagán túl, a Thurzók és a Forgáchok családi levéltára mellett az erdélyi forrásokra is figyelemmel voltak. A korpuszban (a minimális hiányok ellenére) tökéletesen élnek a téma és a források adta lehetőségekkel. A megjelentetett iratok tartalmukat tekintve nagyon fontos ügyekkel kapcsolatban szolgáltatnak új adatokat. Ilyenek például a zsitvatoroki béke megkötése utáni időszak diplomáciai tárgyalásai és az 1608-1616 közötti sikeres és sikertelen ratifikációs törekvések. A megkötött békék azonban nem jelentették az ügyek teljes lezárását, hiszen helyi szinten tovább folytak a tárgyalások. A békeszerződés tartalmát a helyi viszonyok szerint is értelmezhetővé kellett tenni, ezért ültek össze a tárgyalófelek 1618-ban. Az erre vonatkozó adatok betekintést nyújtanak a határ menti diplomácia tárgyalási gyakorlatába is. A két birodalom békéjének a helyreállítására két példát is találhatunk: a gyarmati (1625) és a szőnyi (1627) békék anyaga egyaránt helyet kapott a könyvben. Reményeim szerint a kötet az értékének megfelelő hazai és nemzetközi fogadtatásban részesül. Bár az elmúlt időszakban nagyon komoly munka folyt a Bölcsészettudományi Kutatóközpont műhelyeiben annak érdekében, hogy a magyar 16-17. századot nemzetközi tudományos térben magas színvonalú, angol nyelvű kötetek reprezentálják, mégis úgy vélem, egy sor megrögzött tévedés, balítélet forog még mindig közkézen, a komoly kutatók írásaiban is. Ez a kötet nem a hódoltság mindennapjairól szól, hanem arról, hogy a budai pasa környezete 605
