Századok – 2023

2023 / 3. szám - FRANK TIBORRA EMLÉKEZÜNK - Borhi László: Moszkvában már 1943-ban eldőlhetett Erdély sorsa... Szeretett tanárom, Frank Tibor emlékére

FRANK TIBORRA EMLÉKEZÜNK Borhi László MOSZKVÁBAN MÁR 1943 BAN ELDŐLHETETT ERDÉLY SORSA... Szeretett tanárom, Frank Tibor emlékére Hahn István, Komoróczy Géza, Ferenczy Endre és a fiatal Frank Tibor a ko­rai 1980-as évek ELTE bölcsészkarának legendás, meghatározó egyéniségei és - nagy szerencsémre - mindannyian tanáraim voltak. Szorosabb tanár-diák kap­csolatom csak Tiborral alakult ki. Nem lehet elfelejteni mindig elegáns (öltöny és menő nyakkendő) megjelenését, szigorúsággal álcázott kedves, távolságtartóan közeli személyiségét; sztentori, határozott hangját, ahogy lelkesen magyarázza a középkori angol történelem rejtelmeit, korrigálja az imádott angol nyelvben el­követett nyelvtani vagy kiejtési hibákat. Követelt, de az akkori viszonyok között szokatlan módon adott is. Mindenkivel foglalkozott, mindenkit komolyan vett, aki tanácsért, irányításért fordult hozzá. Tanár volt, a szó legvalódibb értelmé­ben, aki még féltve őrzött, felbecsülhetetlen eszmei értékű kéziratgyűjteményét is megosztotta a hallgatóival. O indított el a pályámon, melyhez fontos szem­pontokat adott: a források tiszteletét és elemzését, a percepció és valóság bonyo­lult viszonyát és legfőképpen az igazság keresését, az intellektuális őszinteséget, annak a követelményét, hogy arra menjünk, amerre a kutatás visz bennünket - kompromisszum nélkül. Nem szerette a felületest, mottója a knowldge in depth (az elmélyült tudás) volt. Könyvei felüdülést jelentettek az akkori történeti tárgyú könykiadás nem túl színes világában. Fejünkbe verte, hogy a magyar múlt csak a minket körülvevő világgal összevetve, a kölcsönhatásokon keresztül értelmez­hető. Nyitott maradt más megközelítések iránt, gondolkodását nem torzította el dogma vagy a tudományos vizsgálaton kívül álló szempont. O építette fel a ma­gyar amerikanisztikát, fáradhatatlan motorja volt a magyar-amerikai kapcsola­tok jobbításának, tanított és írt, sokat és főleg izgalmasat, jót, Kossuthról és Zerffi Gusztávról, az Osztrák-Magyar Monarchia brit megítéléséről, az amerikai rasz­­szizmusról, a hazai szalonok zene- és művelődéstörténeti jelentőségéről. Minden, amit csinált, fontos volt neki. Hiányozni fog kedvessége, segítőkészsége, a mindig érdekes beszélgetések otthonában vagy a Szamos cukrászdában - „vegyél még egy sütit, kérj még egy fagyit”, ahogy szokta mondani. Hiányozni fog, és nemcsak ne­kem, hanem — leginkább — a magyar felsőoktatásnak és szellemi életnek. *** 413 SZÁZADOK 157. (2023) 3. SZÁM

Next

/
Thumbnails
Contents