Századok – 2023
2023 / 2. szám - KAPISZTRÁN JÁNOS LEVELEZÉSE - KUTATÁSTÖRTÉNET ÉS PERSPEKTÍVÁK - Letizia Pellegrini: Európa és a középkor határvidékén. A Kapisztrán-levelezés, a Magyar Királyság és az oszmán hódítás
LETIZIA PELLEGRINI ilyenek, a különböző hatalmi struktúrák törékeny és változtatható eszközei lettek. Ezen felül változó szövetségesei hol egymásnak, hol a nagy monarchiáknak, vagy végső esetben az oszmán hódítóknak.8 8 A késő középkori Balkán történetének legmegbízhatóbb összefoglalása: John V. A. Finejr.: The Late Medieval Balkans: A Critical Survey from the Late Twelfth Century to the Ottoman Conquest. Ann Arbor 1987., különösen: 9-10., 453-610. 9 A törökellenes keresztes hadjáratokban az összefogás hiányáról lásd Housley, N: Crusading and the Ottoman Threat i. m. 83-96.: „Synergizing self-interest: crusading leagues and subsidies”. 10 így például Kasztrióta György (Szkander bég) albán fejedelem törökellenes katonai sikereinek sorozata, miután 1443-ban felhagyott az oszmán szultáni szolgálattal. Személyét minden korabeli, törökellenes mű említi. Egyik klasszikus életrajza, amely a 20. században nagy becsben tartotta a régmúlt hagyományt: Fan Stylian Noli: George Castrioti Scanderbeg (1405-1468). New York E. n. [1947]; Oliver Jens Schmitt: Skanderbeg. Der neue Alexander auf dem Balkan. Regensburg 2009. A fent említett szereplők mind saját elképzeléseiket és ideológiai-politikai vagy egyszerűen stratégiai-kereskedelmi érdekeiket követték, rendszeresen olyan más igények elé helyezve ezeket, mint például Európa keleti határán a török előrenyomulás megállítása és az ezeréves fővárosát leszámítva területileg teljesen meghódított Bizánci Birodalom intézményes felszámolásának a megakadályozása.9 A Quattrocento során megkérdőjelezett határok nemcsak geopolitikai jellegűek voltak. Ezek egyben ideológiai határok is voltak, mivel áthelyeződésük egyúttal azt is jelenthette, hogy a földrajzi határvonal egyes részein a lakosság nem egyszer a „hitetlenek földjén” (in partibus infidelium) találta magát (amit esetleg éppen maga választott). A század közepén Konstantinápoly eleste a középkor geopolitikai keretének végét jelentette, és egyúttal a bizánci évezred (szimbolikus és intézményes) végét is. 1453-ban a Nyugat és az oszmánok szembenállásának már több mint egy évszázados múltja volt: a Quattrocento köze pén a krónikák a keresztes seregek nikápolyi és várnai vereségéről szóltak, míg az egyes csatákban aratott ideiglenes győzelmek sem bizonyultak olyan mértékűnek, hogy megfordítsák a folytonos Türkenkriege kimenetelét. 10 Másfelől a konfliktus időről időre bekövetkező nyugalmasabb időszakait is csupán az oszmán szultánság belső válságának, a bizánci császárok ambivalens politikájának, valamint a nyugati hatalmak óvatos, csak a saját érdekeiket néző kivárási taktikájának lehetett tulajdonítani. Zsigmond császár, Magyarország királya - aki fennhatóságát Szerbia, Bosznia és Havasalföld területeire is kiterjesztette — védekező politikájának lényege a Duna-menti és a balkáni határvonal szisztematikus megerősítése volt; ideértve Erdélyt is, ahol Hunyadi János volt a vajda. A század első felében számos kezdeményezés és tárgyalás folyt az oszmán terjeszkedés megakadályozására: utoljára az 1439-es firenzei zsinat sikertelen kísérlete Róma és a keleti egyház újraegyesítésére. A hagyományosan „unióellenes” bizánci világ nagy részének nem tetszett 219
