Századok – 2023
2023 / 2. szám - KAPISZTRÁN JÁNOS LEVELEZÉSE - KUTATÁSTÖRTÉNET ÉS PERSPEKTÍVÁK - Letizia Pellegrini: Európa és a középkor határvidékén. A Kapisztrán-levelezés, a Magyar Királyság és az oszmán hódítás
EURÓPA ÉS A KÖZÉPKOR HATÁRVIDÉKÉN A pápaság, a 13. századi kereszténységfelfogás megalkotója, a 15. század folyamán végig ezt próbálta újjáéleszteni. Ami a Német-római Birodalmat illeti, Luxemburgi Zsigmond (a század első felében) és III. Habsburg Frigyes (a második felében) a Nyugat kormányzásának római kormányzati rendszeréhez képest már nem mellékszereplőkként, hanem autonóm (ha nem alternatív) félként értelmezték saját szerepüket; Zsigmond politikai úton Európát akarta újra egyesíteni a Birodalom égisze alatt; Frigyes a pápasággal való kisebb súrlódása miatt szembekerült ugyan a Kúriával, de a sienai koronázással úgy tűnt, hogy győzelmet aratott, hála Aeneas Silvius Piccolomini császári titkár finom diplomáciájának. Magyarország és Csehország másként állt ellen a birodalmi beolvasztási kísérleteknek: III. Frigyes V. (Utószülött) László feletti gyámsága árulkodó e tekintetben, miközben Csehország a huszita kelyhes irányzat vallási érvrendszerével táplálta nemzeti identitását - ugyancsak Róma- és Birodalom-ellenes irányban. A közép-európai monarchiák között a lengyel korona volt a legstabilabb: az egész században a Jagellók birtokolták, akik közül kiemelkedik Kázmér hosszú uralkodása (1447-1492). Az itáliai félsziget számos köztársaságra és signoriára oszlott, melyek időről időre szövetségre léptek, majd heves konfliktusba kerültek egymással. Az egyik jelentős központ az V. Márton óta gondosan újjáépített pápai állam volt, de azonos súllyal esett latba a Milánói Hercegség, a Velencei Köztársaság, Firenze városa és végül a Nápolyi Királyság. Milánó és Nápoly dinasztikus váltáson ment keresztül (Milánó a Viscontiaktól a Sforzák, Nápoly az Anjouktól az Aragóniaiak kezébe került). A Velencei Köztársaságot mindig is az elsődleges, ha nem is kizárólagos kereskedelmi érdekek vezérelték, az Adriai-tengertől Konstantinápolyig terjedő európai Kelet feletti befolyás, állandó rivalizálásban Genovával. A keresztes hadjárat megszervezése céljából 1454. április 9-én megkötött Lodi-i béke nem bizonyult elég hatékonynak, mivel csak ideiglenes és terméketlen szövetséget eredményezett a pápaság, Nápoly, Firenze, Velence és Milánó között. Ami Európa határvidékét illeti, itt kis vagy közepes méretű, általában periferikusnak tekintett geopolitikai egységek jutottak ideig-óráig fontos szerephez az „ante murale” Norman Housley által jellemzett, hosszabb időtartamot meghatározó ideológiájában.5 Bosznia,6 Szerbia,7 Koszovó, Kasztrióta György Albániája, III. Vlad Havasalföldje tehát nem perifériák voltak többé, hanem határvidékek, és mint 5 Norman Housley: Crusading and the Ottoman Threat (1453-1505). Oxford 2012. 40-50. 6 Boszniát a Kotromanic-dinasztia utolsó tagja, Tomasevic István uralkodása alatt foglalták el véglegesen a törökök: Franz Babinger: Maometto il Conquistatore e il suo tempo. Torino 1967., a boszniai török-magyar háborúra itt: 231-248., különös tekintettel Jajcára: 232-237., 244-245. Lásd még Kenneth M. Setton: The Papacy and the Levant. The Fifteenth Century II. Philadelphia 1978. 249-250. 7 Szerbia meghatározó személyiségei ebben a korban: Stefan Lazarevic, 1394 óta török vazallus, aki a 15. század elején lemondott a vazallusságról, hogy szövetséget kössön Magyarországgal, és Brankovic György szerb despota (1427-1456). Szerbiát 1459-ben végleg az Oszmán Birodalomhoz csatolták. 218
