Századok – 2023

2023 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Csapody Tamás: Jehova tanúi és a nyilas terror Nyugat-Dunántúlon. Egyéni sorsok a nagykanizsai internálótábortól a körmendi kivégzésig

CSAPODY TAMÁS közlekedni. Teljes biztonságot azonban ezek a dokumentumok sem nyújtottak. A mentesítéseket végül visszavonták és a két alkalmazottat behívták katonának. A hentesnek nem maradt más segítsége, csak a Jehova tanúi, akik immár igazoló papírok nélkül mozogtak a városban. 1945. február második felében, egy munka­végzés nélküli vasárnap,25 a nappali razzia során el is fogták Augusztin Jánost és Szabó Bertalant. Horváthék hiába álltak ki határozottan mellettük, nem sikerült elérni szabadon bocsátásukat. A hentes a történtek után a szintén veszélyben lévő Papp Lászlót és nővérét a közeli Nagyfakos nevű tanyára menekítette. A várostól mintegy nyolc kilométerre lévő, ma Nagykanizsához tartozó Nagyfakoson töb­ben dolgoztak már a korábban szabadon bocsátott Jehova tanúi közül. Okét itt is érte a szovjet csapatok bevonulása.26 25 A visszaemlékező szerint 1945. február második felében, egyik vasárnap fogták el a két férfit. Való­színűleg február 18-án vagy 25-én. Papp L.: Győzelem a halállal szemben i. m. 4. 26 Uo. 1-4. 27 Radi Erzsébet azért került Nagykanizsára, s maradt 1941 tavaszától négy éven át az internálótábor foglya, mert nem volt hajlandó elhagyni a JTE-t. 1949-ben férjhez ment Deák Jánoshoz, aki szintén négy évet töltött a táborban. 28 Deák Jánosné, szül. Radi Erzsébet: Hogyan kerültem kapcsolatba az igazsággal? Semjén E. n. MJTEA Él-0209. 2. A Horváth hentes által élelemmel támogatott Radi Erzsébet27 szintén semjéni volt és a nagykanizsai internálótáborban találkozott Szabóval. A lány két napon keresztül várakozott az Erzsébet téren, hogy beszélhessen a férfival és ennivalót adhasson át neki. A második nap két katona kíséretében meg is pillantotta őt. Szabó „arcán látni lehetett az ütések helyét”.28 Helmeczi Sándor nem a malomban és nem is a hentes-mészárosnál keresett magának menedéket. Egy másik csoporttal ő is ott folytatta a munkát, ahol ko­rábban fogolyként dolgozott egy Nagykanizsa környéki (utólag már nem beazo­nosítható) gazdaságban, mezőgazdasági munkásként. 1945. február 9-én néhány munkatársával együtt elindult Nagykanizsán keresztül, hogy élelmet szerezzen a gazdaság tőlük távol fekvő központjában. A városban azonban belefutottak egy razziába. Kihallgatásukra feltehetően az Erzsébet téri internálótáborban ke­rült sor. (Először a csendőrök, majd pedig a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék [a továbbiakban: NSzSz] polgári ruhás tagjai kezébe kerültek.) Itt találkozott Helmeczi Sándor Szabó Bertalannal. Mivel egyikük sem volt hajlandó bevonulni katonának, vagy katonai célokat szolgáló munkát végezni (tankcsapda telepítése vagy katonai repülőtér építése), az NSzSz hűtlenség bűncselekménye elkövetésé­nek alapos gyanúja miatt a vezérkari főnök külön bírósága elé utalta őket. 161

Next

/
Thumbnails
Contents