Századok – 2023
2023 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Csapody Tamás: Jehova tanúi és a nyilas terror Nyugat-Dunántúlon. Egyéni sorsok a nagykanizsai internálótábortól a körmendi kivégzésig
JEHOVA TANÚI ÉS A NYILAS TERROR NYUGAT-DUNÁNTÚLON Az öt elfogott Jehova tanúja Az internálótáborból elengedettek közül végül öt Jehova tanút fogtak el 1945 elején. Közülük a legkevesebbet a felvidéki Kistoronyáról származó Augusztin Jánosról tudunk. A Sátoraljaújhely szomszédságában lévő, ma Szlovákiához tartozó, mintegy ötszáz lelket számláló kistelepülés magyar többségű és református vallású volt. így minden bizonnyal az Augusztin család is magyar anyanyelvű és eredetileg katolikus volt. Nem tudjuk, de szinte biztos, hogy a háború alatt a családnak mind az öt tagját internálták vagy bebörtönözték. (A három kiskorú gyermeket nem.) Az ekkor kb. 22 éves Augusztin Jánost nővérével, Máriával együtt legalább 1942 októberétől kezdve Nagykanizsán tarották fogva.29 A mai magyar-ukrán határ magyar oldalán fekvő Mátyusról származó Helmeczi Sándor református családba született. Szülei 1933-ban, ő később lett a Jehova Tanúi Egyház (JTE) tagja. Visszaemlékezéséből tudjuk, hogy 1940 szeptemberében tagadta meg a levente-foglalkozásokon való részvételt.30 Ez a honvédelmi törvénybe ütköző magatartás először rendőri felügyeletet, 40 napi elzárást, majd pedig internálást vont maga után. 1941 júliusában került Nagykanizsára. Hőnisch Antal katolikus hitben született Rahón. Szülei sohasem, míg ő feleségével együtt 1937- ben lett a JTE tagja. Három éve volt a kisegyház tagja és öt éve házas, amikor 1941 elején letartóztatták, és az aknaszlatinai határvidéki rendőr kirendeltségre vitték. Ezután került Nagykanizsára, szintén Jehova tanúja apósával, anyósával és sógoraival együtt.31 Felesége ez idő alatt a budapesti Margit körúti fogházban raboskodott.32 29 Augusztin János édesapja Augusztin Ferenc cipész volt. Édesanyját őrizetbe vették, majd szívbetegsége miatt elengedték. A család harmadik őrizetbe vett gyermeke Augusztin István, napszámos volt. Kimutatás a Kistoronya községből őrizetbe vett „Jehova Isten Tanúi” elnevezésű tiltott szektatagokról. Csörgői körjegyző. Csörgő, 1942. okt. 21. 1—2. MJTEANytsz.: Do-435. Augusztin Mária (Kistoro nya /MaláTma/, 1921. jan. 2. - Kistoronya /MaláTma/, 1978. szept. 8.) szintén Nagykanizsán volt fogoly. 30 Helmeczi Sándor: Cím nélkül. Tiszaeszlár, H. é. n. MJTEA Él-0014. 1. 31 Hőnisch Antal sógora, Faltinszki Péter a nagykanizsai internálótáborban ismerkedett meg Gulácsi Etelkával (Tivadar, 1923. febr. 1. - Rahó, 2013. szept. 9.). Később Rahón kötöttek házasságot. 32 Faltinszki Jolán (Rahó, 1914. szept. 12. - Rahó, 1989. jún. 22.) rahói lakos, háztartásbeli. Férjével, Hőnisch Antallal 1935. november 15-én kötöttek házasságot Rahón. 33 Telefoninterjú Ifj. Szabó Ferencné, szül. Tóth Jolánnal (Karos, 1930. febr. 30. - ), Szabó Bertalan Budapesten élő sógornőjével. 2015. ápr. 21. (A feljegyzés a szerző tulajdonában.) Szabó Bertalan a mai magyar—szlovák—ukrán hármas határ közelében, a Magyarországhoz tartozó Lácán született, de a közeli Semjénben élt. Szülei az 1920-as évek végén lettek a JTE tagjai,33 így a Bertalan fiúkat eredetileg feltehetően református vallásúként anyakönyvezték. A szegényparaszti családból származó, hat elemit végzett, izmos testalkatú és jó műszaki érzékkel megáldott Szabó a lakóhelyéhez közeli, Szlovákiához tartozó perbenyiki uradalom ménesénél 162