Századok – 2023
2023 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kanász Viktor: Oroszlán a végvárban. Thury György és Nagykanizsa (Csermelyi József)
TÖRTÉNETI IRODALOM Kanász Viktor OROSZLÁN A VÉGVÁRBAN Thury György és Nagykanizsa Thúry György Múzeum, Nagykanizsa 2021. 168 oldal Kanász Viktor Thury Györgyről, a 16. század közepének egyik legismertebb végvári vitézéről, Várpalota hős védőjéről, élete végén kanizsai főkapitányról szóló monográfiáját könnyű nagyvonalakban megismerni, ehhez elég, ha fellapozzuk a kötet bevezetőjét. Ebben a szerző megismertet minket a téma fontosságával, a mű célkitűzéseivel, felépítésével, illetve keletkezéstörténetével is. Azt, hogy miért épp 2021-ben jelent meg, a kötet elolvasása után nem lesz nehéz megfejteni, ezért nem is szükséges itt elárulni. Léteznek olyan helytörténeti kiadványok, amelyek szerzői a gondosan összegyűjtött történeti adatokat - a történeti elbeszélést háttérbe szorítva - mindennemű kritika nélkül zúdítják az olvasóra, akinek magának kell eldöntenie, hogy mi az, ami tényleg megtörtént (vagy legalábbis a kortárs írott források szerint megtörtént), és mi az, amit a szerzők csak utólag illesztettek a történethez - esetleg nem is a hamisítás szándékával, hanem egy-egy forrás szövegének túlontúl szabad értelmezésével (Thury György éneke például egy 17. századi alkotás, mégis, a benne szereplő párviadal törökjei egyes helytörténeti munkákban Thury „valóságos” ellenfeleiként tűnnek fel). Jelen kötet szerzője azonban azt a célt tűzte ki, hogy kritika alá vonja a Thury György alakja köré szőtt legendáriumot, lehetőség szerint hiteles életrajzot írva, s ez sikerült is neki. Hőse irodalmi emlékezetét azonban távolról sem állt szándékában eltörölni, csupán világosan elkülöníteni azt az életpálya valós elemeitől. Ezt fejezik ki a Thury emlékezetéről írott fejezetek, valamint a lábjegyzetekben, az egyes események kapcsán megemlített irodalmi és zenei feldolgozások, továbbá az is, hogy a mellékletben nem csupán kortárs történeti dokumentumok, elbeszélő és irodalmi források, hanem a főhősről szóló 19-21. századi szépirodalom egy része is helyet kapott. A köznemesi származású Thury György Várpalota 1566. évi sikeres megvédésével már életében legendává vált, olyan végvári vitézzé, akinek a híre nemcsak a keresztény Európában terjedt el, hanem Istvánfíy szerint Mezopotámiáig is eljutott. Thuryt a szultán előbb diplomáciai úton próbálta elmozdíttatni Kanizsa éléről, miután pedig ezzel kudarcot vallott, a dunántúli bégek nagyszabású, összevont hadművelet keretében csapdába csalták, levágott fejét pedig elküldték Sztambulba. Emléke manapság is erősen él a kanizsaiak emlékezetében, szinte egybefonódik a város 16. századi históriájával. A kötet azonban több egy biográfiánál. Thury Kanizsára kerülése kapcsán önálló fejezet szól Kanizsa 16. századi történetéről, egyházi viszonyairól és a vár modernizálásáról, kiépítéséről. Első pillantásra az egyháztörténeti fejezet kevéssé kapcsolódik a mű egészéhez; ám a Thury György elveszett sírjáról szóló későbbi fejezet megvilágítja, miért kellett korábban bemutatni a helyi egyházi viszonyokat. Vannak fejezetek, amelyek elsősorban a szakirodalomra épülnek. Ilyen például a kanizsai vár átépítéséről, a vár ellátásáról, Thury pallosáról és a neki tulajdonított puskáról, illetve az állítólagos sírfeliratáról szóló rész. A kötetnek nagyon értékes fejezetei azok, amelyekben a szerző feldolgozta a Thury életére vonatkozó későbbi visszaemlékezéseket, a téma historiográfiáját, illetve az egykori várkapitány nagykanizsai kultuszának történetét. Az utóbbi fejezetből az is megtudható, hogy a sörgyártás mellett az élelmiszeripar mely területein jutott szerep Thury György nevének. A szerző hosszabb idézetekkel igyekszik minél több helyen megszólaltatni forrásait. A 13. oldali idézettel kapcsolatban azonban - amelyben Thury 1559 áprilisában palotai kapitányként sürgeti a királyt a várőrség zsoldjának kifizetésére - nem teljesen világos, hogy a hivatkozott 1217 SZÁZADOK 157. (2023) 6. SZÁM
