Századok – 2023
2023 / 6. szám - TANULMÁNY - Bácsatyai Dániel: A széplelkű kamaraispán és más szerencselovagok. III. András olaszai
BÁCSATYAI DÁNIEL felkereste nővérét, Jolánra aragóniai királynét, s egy itteni szeretőjétől foganhatott az Imre névre keresztelt fiú. A III. Andrásnál vélhetően jóval idősebb báty sorsáról forrásaink sajnos nem mondanak többet. A másik féltestvér esetében éppen fordított a helyzet: ő csak a magyarországi forrásokban kerül elő, igaz, csak két alkalommal. Tralusio Löméről, Visegrád várnagyáról van szó, aki 1294-ben vagy az utána következő években, egy május 1 -jei napon fivérével együtt Visegrádon tartózkodott.94 Még egy alkalommal fordul elő forrásainkban; megtudjuk ugyanis, hogy Kékes falu lakóit önkényesen Szentendrére telepítette, s ezzel megkárosította a Szentendrét birtokló veszprémi püspököt.95 Bár forrásadattal nem igazolható, mégis valószínű, hogy Tralusio a visegrádi várnagysággal rendszerint összekapcsolódó96 pilisi ispánságot is igazgatta, s e minőségében kerített sort a veszprémi püspököt hátrányosan érintő áttelepítésre. 94 RA II/4. 259. (4350. sz.) 95 1301. április 28.: A veszprémi püspökség római oklevéltára. Monumenta Romana Episcopatus Vesprimiensis I —IV. Ed. a collegio historicorum Hungarorum Romano. Bp. 1896—1907. IV. 315—316. 96 Engel Pál: Magyarország világi archontológiája 1301-1457. I-II. (História könyvtár. Kronológiák, adattárak 5.) Bp. 1996. I. 163.; Zsoldos Attila: Visegrád vármegye és utódai. Történelmi Szemle 40. (1998) 20. 97 Weisz B.: Kamaraispánok i. m. 80-81. 98 1 29 5. január 5.: ÁÚOV 128-129. 99 (1295-1299 k.) június 23.: CDCr VII. 179-180. (Keltezéséhez lásd Archontológia 1000-1301. 262-263. 32. jegyzet). 100 1328. július 27.: CDCr IX. 402-403. 101 Engel P: Magyarország világi archontológiája i. m. I. 79. Fentebb már utaltunk arra a meglepő jelenségre, hogy a fennmaradt kútfők tanúsága szerint a velenceiek korántsem voltak túlsúlyban III. András környezetében. A források természetesen nem reprezentatívak: a király személyes udvartartásáról például alig áll rendelkezésre információ, noha éppen itt várhatnánk olyan személyek felbukkanását, akiket III. András velencei évei során fogadott a bizalmába. Mégiscsak akad azonban egy velencei család, amelynek három tagja is Magyarországon csinált karriert. Történeti irodalmunk Torus to-fivérekként ismeri a velencei Niccolót, Giannit és Marcót,97 akik közül az elsőt III. András helyezte a Tűrje nembeli Fülöp zágrábi püspök által emelt, ám királyi kézbe került Medvevár élére. Miután - valamikor 1295. január 5. után — Niccoló meghalt,98 Gianni vette át a várnagyságot, aki a zágrábi kamarispáni tisztséget is betöltötte.99 Gianni gyilkosság áldozata lett, halála után a harmadik testvér, Marco zágrábi kanonok - Ágoston zágrábi püspök tiltakozása ellenére — átadta a várat a Baboniéoknak.100 A szentéletű domonkos főpap 1303 decemberében foglalta el székét,101 így Medvevár csak ezután kerülhetett a Baboniéok kezére; ebből azonban az is következik, hogy Marco még 1185