Századok – 2023
2023 / 6. szám - MECENATÚRA ÉS TÁRSADALMI VÁLLALKOZÁS - Szalisznyó Lilla: A Nemzeti Színház és a jótékonyság különböző formái a 19. században
A NEMZETI SZÍNHÁZ ÉS A JÓTÉKONYSÁG KÜLÖNBÖZŐ FORMÁI A 19. SZÁZADBAN Más típusú, nem közvetlenül anyagi hozzájárulással járó karitatív tevékenységnek tekinthetők azok az esetek, amikor a neves színészek, énekesek jótékonysági szervezetek rendezvényein vállaltak fellépéseket. Pest-Budán például több egyesület próbálta a saját javára fordítani a Nemzeti Színház országosan ismert művészei körül kialakulóban lévő sztárkultuszt. A sorozatos felkérések arra mutatnak, hogy gyorsan nyilvánvalóvá vált, a művészek közreműködése emelheti a rendezvények színvonalát (a többi fellépő nem feltétlenül volt képzett művész), illetve (és ez a fontosabb) hírnevüktől, jelenlétüktől remélni, várni lehet, hogy több lesz a jegy vásárló, az adakozó. 1862-ben a Magyar Gazdasszonyok Országos Egyesülete például több színészt és énekest (Hollósy Kornéliát, Füredi Mihályt, Bignio Lajost, Komlóssy Idát, Szerdahelyi Kálmánt) is megnyert közreműködőnek ahhoz a hangversenyhez, amelyet a Pesti Lloyd Társaság székházában „hazai közczélra” rendezett.14 14 Vasárnapi Újság 9. (1862) 6. sz. 71. 15 Ennek a nyilvánosság számára nem látható oldala az volt, hogy már az első évben belső színházi törvénykönyvet hoztak létre. A szakmai etikai kódex valamennyi alkalmazott feladat- és hatáskörét, valamint anyagi felelősségét szankcionálta, kiterjedt a foglalkoztatottak, különösen a színészek színházon belüli és kívüli erkölcsi viselkedésére, illetve a szabályok alkalmazására is. Erről lásd Szalisznyó A színházi kultúrához kötődő karitatív tevékenységeket láthatóan a kőszínházak, az egyéni életpályák és a műkedvelő színjátszás történetének együttes kontextusában lehetne igazán szemléltetni, ám mivel a magyar színháztörténeti szakirodalomban még nem folytak ilyen jellegű alapkutatások, indulásképp a vizsgálatot egy szűkebb területre, Pest-Buda első magyar nyelvű és a 19. század folyamán végig központi szerepet játszó kőszínházára koncentrálva végzem. Választásom azért esett az 1837. augusztus 22-én megnyitott Pesti Magyar, később Nemzeti Színházra, mert a magyar nyelvű intézményes színjátszás történetében ez volt az első olyan intézmény, amelynek anyagi helyzete, különösen országos fenntartásba kerülése (1841) után, lehetővé tette, hogy jótékony célokra is (rendszeresen) áldozzon. Az idő haladtával többféle anyagi támogatást nyújtott, jótékonysági előadásokról, illetve egyéb jótékony célú kiadásokról (segélyekről) egyaránt tudunk. Jelen tanulmányban nagyobb hangsúlyt az 1837 és 1848 közötti első évtizedre fektetek, amikor kiemelt jelentősége volt annak, hogy az újonnan nyíló, a maga nemében első és sokáig egyetlen kultúrintézmény milyen gesztusokat tett presztízse, elismertetése érdekében. A kezdeti években az igazgatóságnak még számolnia kellett azzal a nehéz örökséggel, hogy a 19. század első évtizedeiben a színművészet hazai meghonosítása körül folyó vitákban az egyik legfőbb színházellenes érvnek az erkölcstelenség vádja számított. A karitatív tevékenység az egyik lehetséges és alkalmas módja volt e vélekedés megváltoztatásának, a pozitívabb erkölcsi megítélés, az általánosabb társadalmi elfogadottság kivívásának.15 A cél 1070
